Mivel készültek az újranyitásra?

Először is nagyon óvatosan nyitottunk: maszkviselésre kértük, de nem köteleztük nézőinket, ugyanakkor páronként, illetve családonként ültek együtt a nézők, egy hely kihagyással. Kivettük mindkét játszóhelyünkön az első sort is: tulajdonképpen bizalmat próbáltunk ezzel is generálni. Az óvatosság másik fele az, hogy nem tűztünk ki túl sok előadást: összesen volt tizenkét előadásunk, játszottuk a Leart, A bajnokot és a Kamrában a Hát, ha van is, én még nem találtam meg című előadásunkat – három produkciónkból volt összesen tizenkét előadás. Őszintén szólva nem reméltük, hogy a nézőink nagy számban és gyorsan visszatérnek majd a színházba, ennek ellenére mindegyik produkciónk 80 százalékon ment, ami ezért nem volt 100, mert bizonyos székeket kivettünk.

Ez kötelező intézkedés volt?

Nem, mi magunk így döntöttünk: volt bennünk félsz, nem lehettünk biztosak abban, hogy valóban biztonságos körülmények között vagyunk mi, színészek, illetve a nézők. Azt akartuk sugallani ezekkel az intézkedésekkel, hogy óvatosság van bennünk. Nagy bizalommal fordultak felénk a nézők is, csodálatos estéket töltöttünk együtt velük: számunkra, színházi emberek számára is és a nézők számára is nagyon nagy élmény volt, lehetett érzékelni, hogy a tapsok sem mindig pusztán a produkciónak szólnak, hanem sok esetben annak is, hogy egyáltalán vagyunk, élünk, újra játszunk. Nagyon-nagyon felemelő esték voltak.

Mennyire érzi úgy, hogy ismét átmeneti időszakot élnek meg?

Nem tisztem pesszimistának lenni, de virológusok, orvosok nyilatkozataiból ki is lehet olvasni, hogy két-három évet jósolnak addig, amíg a koronavírus megszokott influenza jellegű betegséggé válik. Addig szerintem különböző hullámok lesznek, amikor hol játszunk, hol nem játszunk. Én ezt vizionálom. Nagyon-nagyon keveset tudunk erről a betegségről, illetve nem tudunk eleget róla sajnos.

Mi lesz azokkal a színházakkal, amelyek csak a jegybevételből tudnak megélni?

Akik a legkevésbé támogatottak: a magánszínházak és a függetlenek jobban megsínylik ezt. Az állami vagy városi fenntartású színházak egy kicsit biztonságosabban élhetik meg, de kérdés, hogy az államkassza meddig bírja. A gazdaságot föl kellene tudni valahogyan pörgetni, de ha állandóan lezárások, bezárások lesznek, akkor ez nem egyszerű meccs lesz. Ilyen értelemben eddig nagyon szerencsések lehettünk, hogy egyáltalán a dolgozóinknak fizetést tudtunk adni, akkor is, amikor mondvacsinált munkákat végeztünk.

Eddig tartalékoltak a színházak, vagy mostantól becsülnek meg igazán minden forintot?

Nem tudok a többi színház nevében nyilatkozni, de akikkel én kapcsolatban vagyok, azok eddig is nagyon odafigyeltek a pénzre, tehát nem az történt, hogy eddig pazaroltunk és most egy kicsit odafigyelünk, hanem eddig is nagyon oda kellett figyelni, és természetesen a továbbiakban is tartalékolni kell. Most nem tudunk, mert a tartalékainkat tulajdonképpen föléltük: nagyon sokat köszönhetünk a közönségnek, hiszen annak idején, amikor az első bezárás volt, akkor már másfél hónapra előre telt házakra fogytak a jegyek, és a nézők hetvenvalahány százaléka nem váltotta vissza jegyét. Csodálatos ajándékot kaptunk a nézőktől és többek között ennek köszönhetően voltunk biztonságban. A Katona József Színház fővárosi fenntartású, de az állam is segíti még ezeket a színházakat is. Nem azt mondom, hogy teljes biztonságban, de valamelyest biztonságban lehettünk.

A szabadtéri produkciók terén milyen terveik vannak?

A Katona József Színház is játszik más városokban, településeken, ha nem is szabadtéren. Noszvajon lesz két előadásunk valószínűleg szabadtéren, de például voltunk a hét elején Gyulán, ahol zárt térben játszottunk. Nem kezdtünk bele olyan produkcióknak az előállításába, amelyeket nyitott térben tudnánk játszani, nyilván lehetne, de valahogy az az érzésem, hogy a nézők jogosan kiszabadulni akarnak, nyaralni akarnak, együtt lenni, ücsörögni, beszélgetni, találkozni a többiekkel, családjaikkal, tehát teljesen érthető, hogy ebben az időszakban nem feltétlen az első gondolatuk az, hogy most azonnal elindulnak színházba. Csak nagyon visszafogottan lehet ilyen akciókba kezdeni.

Kilenc bemutatóval készül az új évadra Katona József Színház. Hogyan válogatták ki az előadásokat?

Egy részüket könnyű volt kiválasztani, mert ezek azok az előadások, amelyek elmaradtak, ezeket csak el kellett helyezni az évadi naptárban. Találtunk még olyan lehetőségeket, amelyeket abszolút optimizmussal még úgy érezzük, hogy ki tudunk tűzni. Most úgy csinálunk azért is, hogy magunkat is is bátorítsuk, mintha egy teljesen problémamentes évadnak néznénk elébe. Van bennem bizonytalanság, de mégis fontos, hogy valamit lássunk magunk előtt, ez valamiféle optimizmust kölcsönözhet mindenkinek. Most úgy csinálunk, mintha egy egy normális évad lenne, de nem őrültem meg, nem gondolom azt, hogy ez sima ügy. Ha sikerül ezeket a darabokat bemutatni, az végtelenül boldoggá tesz.

Lesz Spiró-darab, az ókori dráma felé is tesznek kitérőt...

Igen, az Isten, haza, család ókori drámák alapján készül, a Spiró-darab pedig, amit Zsámbéki Gábor rendez majd a Kamrában, egy nagyon izgalmas mű, úgynevezett Kádár-darab. Nem állítom, hogy a Katona József Színház számára írt darab, akkor is megírta volna Spiró György, ha nem játsszuk el, de ez egy egészen friss darabja, ami nem is olyan régen jelent meg nyomtatásban. Ez egy különleges ősbemutató lesz, nagyon izgalmas darabról van szó, de lesz egy még ennél is különösebb vállalkozás, Molnár Ferenc Üvegcipője, amit a Kamrában fogunk játszani az évad végén, aminek tényleg az a különlegessége hogy kis térben játsszuk.

Ezzel párhuzamosan marad az online jelenlét is?

Kíváncsi leszek, hogy mennyi erőnk marad online megjelenésre, de abban a pillanatban, ahogy jönnek a bajok, rögtön átállunk valamiféle online gyártásra. Most zárójelbe tesszük, az eszközeink és a kapcsolataink megvannak hozzá. Azt remélem, kevéssé lesz rá szükség, de ha a pesszimista énemet veszem elő, akkor nem egy online produkció készül majd.