Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Budapest, 2020. november 17. Charlie (polgári nevén Horváth Károly) Liszt Ferenc-díjas énekes, könnyűzenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funk jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze, trombitás énekel koncertjén az M2 Petőfi TV Akusztik című adásában, az A38 koncerthajó színpadán. MTVA/Zih Zsolt
Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

Horváth Charlie: éljük túl valahogyan ezt a hülyeséget

Szükség van koncertekre, mert a zene gyógyír – mondja Horváth Charlie, akit zenésztársaihoz hasonlóan megvisel a koronavírus-járvány miatti bizonytalanság. A Liszt Ferenc-díjas énekes bízik abban, hogy hamarosan közönség előtt léphet fel zenekarával, de ennél is fontosabbnak tartja az emberek egészségének védelmét.

„Takarítgatok, főzök-mosok, úgy-ahogy elvagyok, de ez már túl sok” – mondta az InfoRádióban Horváth Charlie. A Liszt Ferenc-díjas énekenek jelenleg az jelenti az egyik legnagyobb boldogságot, hogy együtt lakik unokájával. Legutóbb szeptemberben, éppen az akkori korlátozások előestéjén koncertezett együttesével a MOM Kulturális Központban, ahol a még márciusban megjelent új albumának néhány dala is felcsendült.

Mint fogalmazott, nehéz a helyzet, mert nemcsak zenészek sorsáról van szó, hanem életekről, és akinek a lelke nem olyan, "könnyen meg tud borulni", főleg, ha az anyagi helyzete sem rendezett. Magát ebből a helyzetből szerencsésnek tartja, még ha nem is „milliárdos-csillárdos”, azért igyekezett kisegíteni a rászoruló barátait.

Horváth Charlie arról is beszélt, hogy a járványhelyzet miatt korábban elmaradt Aréna-koncert a Tátrai Banndel november 6-ra van kitűzve, azzal együtt, hogy a szervező menedzsere, Brády Márton a múlt hónapban „elment”. A szomorú hír kapcsán megjegyezte: az elmúlt időszakban sok zenészkollégáját veszítette el, főként azok közül, akikkel együtt kezdte a pályát.

A Liszt Ferenc-díjas énekes már túl van a két koronavírus elleni oltáson, de még óvatos,

és nem nagyon mozdul ki az otthonából. Mint mondja, nagyon fontos, hogy vigyázzunk egymásra. Éppen ezért a május 1-jei szabadtéri fellépése a Charlie Banddel Rákospalotán egyelőre még bizonytalan. A kórházakat segítendő viszont énekel egy duettet Tóth Verával a TV2 műsorában. Tervei között szerepel egy régebb óta halogatott Müpa-koncert is, remélhetőelg már közönség előtt.

Horváth Charlie, aki szerint a zene a legjobb gyógyír a világon, kiemelte: ő maga nem élné túl, ha a családjában valami probléma történne, ezért a legfontosabbnak azt tartja, hogy vigyázzunk egymásra, és "éljük túl valahogyan ezt a hülyeséget".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×