Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
317.59
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pixabay

Eger nem fizet az Emmi-nek, inkább helyén hagyja az eddig színházigazgatót

Újabb öt éven át Blaskó Balázs, a teátrum eddigi igazgatója irányítja az egri Gárdonyi Géza Színház munkáját, miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellenállása miatt az önkormányzat elállt az általa megválasztott jelölt kinevezésétől - mondta a megyeszékhely polgármestere. 300 millió plusz 300 millió forintba került volna a váltás.

Mirkóczki Ádám aláhúzta: azt követően hozta meg döntését, egyetértésben az Egységben a Városért Egyesület frakciójával, hogy az Emmi "semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó, a rugalmasságot minimálisan sem gyakorolva ragaszkodott Blaskó Balázs személyéhez".

Az október 29-ei közgyűlés Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjét választotta igazgatónak.

Csak akkor maradhatott volna érvényben a közgyűlési döntés, ha az egri önkormányzat vállalja, hogy visszafizet közel 300 millió forintot a minisztériumnak és elesik a jövő évi 300 millió forint támogatástól is

- tudatta Mirkóczki Ádám.

Mivel Eger költségvetése nem bír el egy újabb, ilyen mértékű anyagi veszteséget, a színházigazgató kinevezésének jogáról a város "lemondott" - írta közleményében, megjegyezve, hogy az Emmi nem szakmai, hanem politikai alapon támogatott jelöltje előtt ebben a kritikus gazdasági helyzetben meg kellett hajolniuk, hiszen felelősséget vállalva Egerért, nem veszélyeztethetik a város intézményeinek és vállalkozásainak működését, munkavállalóinak megélhetését.

Mirkóczki Ádám szomorúnak nevezte, hogy a városvezetés nem dönthetett, és bele sem szólhatott egy egri intézmény vezetőjének kinevezésébe.

A helyhatóság anyagi kiszolgáltatottsága okán meghozott döntésük miatt Blaskó Balázst nem a városi közgyűlés, hanem az Emmi kinevezettjének tekintik - jelentette ki a polgármester.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×