Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
318.8
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Bejelentették a Kaszás Attila-díj 2020-as jelöltjeit

Kihirdették a Kaszás Attila-díj három jelöltjét, arról, hogy ki kapja a díjat, augusztus 23-ig szavazhat a közönség.

Csankó Zoltán (Győri Nemzeti Színház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház) és Vlahovics Edit (szombathelyi Weöres Sándor Színház) színművészek a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, a 47 évesen elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók. Pokorni Zoltán, a díj társalapítója, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere továbbá kiemelte, hogy a díj azért is értékes, mert a szakma és a közönség adományoza közösen.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár bejelentette, emelkedik idén a díjjal járó pénzjutalom összege is:

bruttó 400 ezerről 800 ezer forintra.

Mindhárom idei jelölt dolgozott együtt Kaszás Attilával. Vlahovics Edit, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművésze, a díj egyik idei jelöltje felidézte, hogy Kaszás Attila utolsó filmjét forgatták együtt, és nem sokkal a forgatás befejezés után jött a hír a tragédiáról.

"Ez nagyon megrendítő volt, mert előtte pár nappal még találkoztunk"

- mondta.

Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház színművésze a Nemzeti Színházban eltöltött közös évek alatt lett Kaszás Attila barátja.

"Egyrészt nagy megtiszteltetés, másrészt nagy fájdalom, mert Attila jó barátom volt.

Ez a díj hordozza az ő szellemiségét."

Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház színművésze a főiskola utáni első munkájában már Kaszás Attilával énekelt egy színpadon, a Nyomorultakban.

"Az a találkozás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyan emberré váltam, amilyenné válni szerettem volna.

Attila rendkívüli tehetségű színész volt, és igazi nagybetűs ember, csupaszív, kedves, tele szeretettel."

Kucsera Tamás Gergely a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a bejelentéskor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kaszás Attila-díj egy igazi polgári társadalmi akció, amihez a művészeti akadémia örömmel csatlakozott. Az MMA Színházművészeti Tagozatának évadnyitó konferenciájának keretében adják át minden évben a díjat szeptemberben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×