Infostart.hu
eur:
379.66
usd:
321.61
bux:
133540.61
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Érdeklődők a Közlekedési Múzeum új épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázatra készült látványtervekből nyílt kiállításon Budapesten, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben a megnyitó napján, 2019. augusztus 7-én. A szeptember közepéig látható tárlaton a 13 döntős pályamű mellett az új épületnek otthont adó Északi Járműjavító és a múzeum történetével is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Kormányrendeletben szabályozzák a Közlekedési Múzeum költözését

A kormány döntése értelmében folytatódik az új Közlekedési Múzeum tervezése a kőbányai egykori Északi járműjavító területén; az épületegyüttes terveit a világhírű New York-i Diller Scofidio+Renfro építésziroda és magyar partnerként az M-Teampannon készíti.

A szerdán megjelent kormányrendelet a múzeum új helyszínének megvalósítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé, míg

a beruházást kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította.

A kormány határozatot hozott továbbá a kiállítóhely előkészítésének további támogatásáról, valamint az intézmény átmeneti működéséhez szükséges többletforrás biztosításáról is. A határozat a vázlatterv, az engedélyezési terv, valamint a kivitelezési terv elkészítésére a 2021-2023. évben összesen 5,7 milliárd forintot biztosít. Az előkészítési fázisokat legkésőbb 2023. december 31-ig kell megvalósítani.

A Közlekedési Múzeum csütörtöki közleményében hangsúlyozta: a döntés fontos mérföldkő az intézmény számára, és megerősítette a kormány elkötelezettségét Budapest fejlesztése, az új Közlekedési Múzeum létrehozása és a rozsdaövezetek megújítása iránt. A mostani döntés eredményeként megindulhat a teljes körű generáltervezés, a kapcsolódó parkkal, közlekedési kapcsolatokkal, az új állandó és szabadtéri kiállítások tervezésével.

Új állandó kiállítás lesz

Mint a közlemény emlékeztet, az épületegyüttes terveinek elkészítésére tavaly nemzetközi tervpályázaton választották ki a Diller Scofidio+Renfrót és magyar partnerét, a Noll Tamás vezette M-Teampannont.

A győztes koncepció nyomán azonnal megkezdődött a tartalmi munka, amely most újabb fázisába jutott, miután a múzeum megkapta a kormánytól a szükséges támogatást minden, a kivitelezés megkezdéséhez szükséges építészeti terv, előkészítő munka elvégzésére, beleértve a terület közlekedési kapcsolatai és az új állandó kiállítás tervezését is - áll a közleményben.

"A mostani döntésnek köszönhetően óriási lépést teszünk az új Közlekedési Múzeum megvalósulása felé (...) Ez a beruházás nemcsak múzeumépítés, hanem átfogó városfejlesztés is, új zöldterületekkel, gyalogos kapcsolatokkal, tömegközlekedési fejlesztésekkel, melyek eredményeként óriási barnamezős területen teljesen új kulturális központ alakul majd ki Kőbányán, csatlakozva az Opera már elkészült, gyönyörű, új műhelyházához. A tervezési munka nem csak a múzeumépületre, hanem a környező parkra, szabadtéri és állandó kiállításra, vasúti megállóra, közúti kapcsolatokra,

új nosztalgiavillamosok számára készülő végállomásra

és a környező kisebb épületek felújítására is kiterjed" - idézi a közlemény Vitézy Dávidot, a múzeum főigazgatóját.

Kétszer nagyobb lesz az állandó kiállítás területe

Charles Renfro, a Diller Scofidio+Renfro építésziroda egyik vezetője azt hangsúlyozta, hogy a projekt célja a gyönyörű vasúti történelmi építmények megőrzése és a környék felélesztése egy világszínvonalú múzeum segítségével.

Mint a közlemény felidézi, a területen 1867 és 2009 között az ország legjelentősebb vasúti járműjavító bázisa működött; a megüresedett egykori üzemet a kormány 2017 decemberében jelölte ki az új Közlekedési Múzeum helyszínéül.

Az új múzeum a korábbinál kétszer nagyobb állandó kiállítással, a barnamezős terület vasúti megállóhely-fejlesztést is magába foglaló rehabilitációjával, közösségi tereivel és új, minőségi zöldfelületeivel az egész városrész megújulásának katalizátora lehet.

Az új kiállításba mintegy 3000 műtárgy kerül be, és összesen 619 jármű lesz megtekinthető.

A komplexum az állandó, időszaki és szabadtéri kiállítások mellett több ezer műtárgynak biztosít majd helyet részben látogatható műtárgyraktárakban, és itt épül fel az Európa legnagyobbjai közé tartozó, mintegy negyedmillió kötetes közlekedési-műszaki szakkönyvtár is a magyar tudósok hagyatékát és a magyar gyárak iratanyagát őrző archívummal, kutatószobákkal, konferenciatermekkel.

A múzeum ezen felül új restaurátorműhelyeket és országos kompetenciaközpontot is létesít a műszaki és közlekedési tárgyak, járművek felújítási, állományvédelmi munkájának háttérbázisaként - áll a Közlekedési Múzeum közleményében.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
A 39 ezer milliárd dolláros amerikai rulett – Warsh terve fejre állíthatja a világot

A 39 ezer milliárd dolláros amerikai rulett – Warsh terve fejre állíthatja a világot

Kevin Warsh májusi érkezésével a Fed élére nem egyszerűen új elnök jön, hanem új rezsim jöhet. A terv elsőre paradoxon: egyszerre vágna kamatot és szűkítené drasztikusan a mérleget. De a felszín alatt egy sokkal mélyebb játszma zajlik. Mivel a jegybanki pénzcsapok (RRP) mára kiszáradtak, Warsh egyetlen esélye az amerikai államadósság finanszírozására, ha lebontja a Wall Street korlátait, és visszahozza a 2008 előtti "pénzgyártó" gépezetet. Elemzésünkben bemutatjuk a mechanizmust, ami újra elhozhatja a tőkeáttételes aranykort – vagy a következő nagy összeomlást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×