Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
319.46
bux:
144414.34
2026. július 23. csütörtök Lenke
Gryllus Dániel zenész, a Kaláka együttes vezetője. A felvétel 2011. március 30-án a Budapest Szállóban készült.
Nyitókép: MTI Fotó: Földi Imre

Kányádi-est a Nemzeti Színházban

Vannak vidékek címmel tart Kányádi estet március 9-én, hétfőn a Kaláka együttes Bogdán Zsolt kolozsvári színművész társaságában a Nemzeti Színházban.

A Kaláka együtt az egyik legsikeresebb rendezvényei között tartja számon a tavaly májusban a Vigadóban bemutatott Kányádi estet. Gryllus Dániel, a formáció alapítója az InfoRádiónak felidézte: „Sándor bácsival” nagyon jó kapcsolatot ápoltak, és számtalanszor léptek föl vele közösen.

Eleinte úgy gondolták, hogy a darabbal 90. születésnapján fogják köszönteni Kányádi Sándort (1929-2018), végül azonban az élet úgy hozta, hogy a 90. születésnapján ezzel emlékeztek a neves költőre, jegyezte meg a zeneszerző. A produkció ezt követően több meghívást is kapott Székelyföldre.

A Kányádi estet, Bogdán Zsolt kiváló erdélyi színész közreműködésével március 9-én most a Nemzeti Színházban láthatja a nagyérdemű. Az úgynevezett szcenírozott irodalmi estet nem egy merev előadásként kell elképzelni, amikor a színész kiáll szavalni, miközben az együttes tagjai a helyükön ülve játszanak. Reményeik szerint sikerül megidézniük Kányádi Sándort mindazok számára, akik ismerték, akik pedig nem, talán ezáltal megismerhetik majd hétfő este – magyarázta a Kaláka együttes alapítója.

Az est során Kányádi Sándor számtalan szerzeménye felcsendül majd, lesz szerelmes vers, ahogyan a dél-amerikai, illetve – ahogyan a cím is mutatja – a Vannak vidékek ciklusából is válogattak. Elhangzik a Fakatona, Az elveszett követ, valamint Gryllus Dániel és Bogdán Zsolt közös előadásában a Halottak napja Bécsben is, hol prózában, hol zenés betéttel.

Bár kifejezetten a Kaláka együttesnek nem írt verset Kányádi Sándor, azonban többet is ajánlott számukra megzenésítésre az évtizedek során, mint a Kuplé a vörös villamosról-t, vagy a Két nyárfát, jegyezte meg Gryllus Dániel az InfoRádiónak nyilatkozva, amit mindig is nagy ajándéknak tekintettek a költő részéről.

A Kányádi est egyik különlegessége, hogy felcsendül a Békabúcsúztató, amely verssel Kányádi Sándor gyakorta zárta a közös fellépéseket a Kaláka együttessel, ez azonban dalban már nem hallhatta. „Kicsit az ő emlékére is írtuk, és a Kaláka 50. évében kiadott jubileumi lemeznek is ez lett a címe” – tette hozzá a zeneszerző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×