Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
321.03
bux:
144338.86
2026. július 23. csütörtök Lenke

Fontos személyi változást jelentett be Navracsics Tibor

Markovits Alíz személyében új vezérigazgatója lesz a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Zrt.-nek március 21-től.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programról tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor, a program kormánybiztosa úgy fogalmazott, hogy március közepétől a korábbinál még intenzívebben dolgoznak majd a program megvalósításán. Az éveken át tartó előkészítés után látványosabb szakaszába érkezett a munka - tette hozzá.

Markovits Alíz az egyéb elfoglaltságai miatt lemondott Mészáros Zoltánt váltja a vezérigazgatói poszton.

Markovits Alíz elmondta, hogy korábban a versenyszférában pénzügyi és külkereskedelmi területen dolgozott, majd számos hazai és nemzetközi projekt menedzsment és szakértői feladatait látta el.

A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének fejlesztési vezetőjeként tapasztalatot szerzett a regionális fejlesztési projektek tervezésében, megvalósításában és ellenőrzésében. Kiemelt feladata a Miszlivetz Ferenc által kidolgozott KRAFT koncepció gyakorlatba való átültetése a "Kreatív Város - Fenntartható Vidék Kőszeg város példáján". Az így megvalósuló projektet a kormánya kiemelt nemzeti projektté minősítette - tette hozzá.

Mint mondta, a KRAFT alapgondolatát beépítették az Európa Kulturális Fővárosa koncepcióba, mely szerint Veszprém az őt körülvevő vidékkel együttműködve lehet igazán sikeres.

Mészáros Zoltán a továbbiakban főtanácsadóként dolgozik majd a program sikeréért.

Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Átlépte a 100 dollárt az olajár!

Átlépte a 100 dollárt az olajár!

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olaj- és gáz árak ma újra emelkednek, a Brent jegyzése pedig már a 100 dolláros hordónkénti szintet is átlépte, ennek következtében jelentősen elromlott a hangulat a részvénypiacokon. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai tőzsdéken azonban rossz a hangulat. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×