eur:
401.41
usd:
372.35
bux:
92428.25
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
London, 2013. november 21.Michael Palin, Eric Idle, Terry Jones, Terry Gilliam és John Cleese, a Monty Python brit humorista csoport tagjai (b-j) egy londoni szállodában rendezett fotózáson 2013. november 21-én abból az alkalomból, hogy a csapat közel négy évtized után újra összeáll. (MTI/EPA/Andy Rain)
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Meghalt Terry Jones, a Monty Python-csoport tagja

77 éves korában elhunyt Terry Jones, brit komikus, író és színész.

Jonesnál 2016-ban diagnosztizálták a demencia egy ritka fajtáját. Halálát is ez okozta.

A komikus 1942. február 1-jén született a walesi Colwyn Bay-ben. Középiskolái elvégzése után középkori történelmet tanult Oxfordban, itt találkozott Michael Palinnel, aki később szintén a Monty Python tagja lett. Együtt kezdték pályájukat a BBC-nél, először a Twice a Fortnight, majd a The Complete And Utter History of Britain című komédiában szerepeltek.

1966-ban indult útjára a szatirikus The Frost Report, amelynek a humorista David Frost volt a házigazdája. Műsora olyan íróknak és szereplőknek jelentett ugródeszkát, mint Graham Chapman, John Cleese vagy Eric Idle, akik mindannyian a Monty Python csapatban kötöttek ki.

1967-ben Jones és Palin közösen írták a gyerekműsornak szánt, de inkább a felnőttek körében sikeres A hiba nem az ön készülékében van (Do Not Adjust Your Set) című műsort is, amely már előrevetítette a Monty Python szatirikus humorát tele "pythoneszk" elemekkel. Épphogy vége lett a sorozatnak, máris zászlót bontott a Monty Python Repülő Cirkusza 1969-ben, amelynek tagjaihoz csatlakozott egy amerikai animátor is, Terry Gilliam személyében.

Az 1969 és 1974 között sugárzott 30 perces epizódokból összesen 45 készült. Az Egyesült Királyságban a humor szinte minden formájára hatott szabad asszociációkkal, szürreális, abszurd, olykor fekete humorral megtűzdelt komédiázásuk. Jelentőségüket a Beatles zenei hatásával szokták összehasonlítani. Igyekeztek ledönteni azokat a korlátokat is, amelyek stílusban és tartalomban addig még elfogadhatónak számítottak az angol televíziós komédiában. Ugyanúgy kigúnyolták a híres politikusokat, médiaszemélyiségeket és művészeket, mint a londoni kispolgárokat.

Érdekesség, hogy az alkotók saját maguk játszották a sorozat szereplőit, nőket és férfiakat egyaránt. Eleinte még próbálkoztak színésznőkkel, de úgy tapasztalták, velük a poénok nem elég csattanósak, kevésbé ülnek, ezért később már csak csinibaba szerepre kértek fel nőket. A sorozat egyes jeleneteit Terry Gilliam egyedi animációi kapcsolták össze.

1974-ben a Monty Python-csoport feloszlott, de azután még több filmben dolgoztak együtt, ilyen a Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail) című emblematikus történelmi vígjáték, a Brian élete vagy Az élet értelme.

Munkásságukról 2009-ben dokumentumfilm készült Monty Python: majdnem az igazság - az ügyvéd változata (Monty Python: Almost the Truth - the Lawyer's Cut) címmel. A bemutatót a 48 évesen elhunyt Graham Chapman már nem élhette meg. Ugyanebben az évben a Monty Python csoport filmes és televíziós munkásságáért megkapta a Brit Film és Televíziós Akadémia (BAFTA) különdíját. 2014-ben vállaltak egy utolsó közös fellépést Londonban. Eredetileg egyetlen előadást terveztek, de a jegyek 43,5 másodperc alatt elkeltek, ezért tízre változtatták a fellépések számát, a legutolsót világszerte közvetítették.

Jones filmrendezői karrierje túlélte a Monty Python-éveket és később olyan kiváló filmek kerültek ki a keze alól, mint a Julie Walters főszereplésével készült Personal Services. A mozi, amelyben a színésznő egy aranyszívű madámot alakított, mindenben eltért a szokásos Python-stílustól. 1989-ben fejezte be az egyik gyerekkönyvén alapuló, abszurdba hajló történetét: az Erik, a viking főszerepeit Tim Robbinsra és Mickey Rooneyra bízta.

Az évek során több komoly, tudományos értékű történelmi témájú könyvet is írt,

mint például a Chaucer's Knight: Portrait of a Medieval Mercenary vagy a Who Murdered Chaucer? A Medieval Mystery. Közreműködött a Discovery Channel egyik ismeretterjesztő filmjében, cikkei jelentek meg a The Guardienben és a The Observerben, amelyekben főként az iraki háború miatt ostorozta a világpolitika ismert szereplőit. Írásait könyv alakban is megjelentette.

2006-ban vastagbélrákkal diagnosztizálták, de ennek ellenére részt vett a Gyalog galoppból készült musical, a Spamalot bemutatóján. Másnap sikeres műtétet hajtottak rajta végre, betegségéből teljesen felépült. 2016-ban megállapították, hogy a demencia egy ritka fajtájában szenved és egyre kevésbé képes a beszédre, így interjút sem tud adni többé.

Első feleségét, Alison Telfert 1970-ben vette feleségül, két gyermekük született. Házasságuk azután ért véget, hogy Jones egy dedikáláson találkozott a nála 41 évvel fiatalabb Anna Söderströmmel. A párnak 2009-ben kislánya született, és 2012-ben - a válás kimondása után néhány hónappal - titokban össze is házasodtak.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Marco Rubio: valaki nagyot hibázott a Signal-chattel

Marco Rubio: valaki nagyot hibázott a Signal-chattel

Az Atlantic magazin adatai szerint az amerikai védelmi miniszter két órával egy titkos támadás előtt megosztotta egy jemeni húszi vezető elleni akció részleteit. Demokrata képviselők a miniszter lemondását követelik

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Mire készül a kormány a hazai építőiparban?

Mire készül a kormány a hazai építőiparban?

A szárnyaló évek után úgy tűnik, eljött a szűk évek időszaka a hazai építőipar, a megrendelések, a beruházások és a kivitelezések számára. De mit lehet és mit kell tennie a szektor szereplőinek azért, hogy a nehezebb éveket is sikerrel vegyék, és a következő nagy felívelési szakaszra ne összeesve, hanem megerősödve álljanak a rajtvonalnál? Hogyan lehet növelni a hatékonyságot? Milyen állami szerepvállalásra van szükség? A Portfolio Építőipar 2025 konferencián többek között erről beszéltek az ágazat szakértői.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 12:10
2025. március 26. 20:45
×
×
×
×