Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
319.9
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: pixabay

Van egy falu, ahol kikészülnek a Jégvarázs sikere miatt

Egész egyszerűen azért, mert róla mintázták a Jégvarázs falucskáját. Hallstatt az.

A túl nagy idegenforgalom áldozatává vált egy idilli osztrák falu, amelyről elterjedt, hogy róla mintázták a Jégvarázs című animációs Disney-kasszasiker királyságát, Arendellét.

Hallstatt egy órányi autóútra fekszik Salzburgtól, és mindössze 780 lakosa van, ám míg 2009-ben egy nap alatt csak száz turista fordult meg ott, tavaly már napi 10 ezer látogatója volt a településnek, egy lakosra számítva hatszor annyi, mint Velencének - számolt be róla a The Independent.

A falu népszerűsége több lépcsőben ért csúcsára: 2006-ban bemutatták egy dél-koreai programban, 2011-ben egy kínai üzleti mogul a dél-kínai Kuangtung tartományban felépítette a település pontos mását 274 milliárd forintnak megfelelő összegért, a Jégvarázsban szereplő mesebeli Arendelle pedig tovább fokozta az érdeklődést.

"Hallstatt a kultúrtörténet egy fontos darabja, nem múzeum"

- jelentette ki a város polgármestere, hangsúlyozva, hogy legalább harmadával csökkenteni akarják a látogatók évi egymilliós számát, de egyelőre nem tudják, hogyan.

A falu egyébként 1997-ben világörökségi státuszt kapott az UNESCO-tól 7000 éves, a világon a legrégibbnek számító sóbányájának köszönhetően. A falu festői környezetben található, a Salzkammergut lábánál, 16. századi épületekkel és egy lutheránus templommal.

A városkát évente 20 ezer turistabusz özönli el.

A helyi lakosok számára egyfelől áldás a sok látogató, mivel jót tesz az üzleteiknek, amelyek így egész évben nyitva tarthatnak. A bevételekből fenn lehet tartani a helyi iskolát és egy koncerttermet, de a túlzott idegenforgalomnak megvan a maga ára.

"Katasztrófa. Sok látogató komolyan azt hiszi, hogy ez egy szórakoztatópark" - lamentált egy helyi szállodás.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×