Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
319.78
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Hagyományosabb darabokkal tér vissza az Opera az Andrássy útra

A tervek szerint a felújítást követően a 2021/22-es évadban térhet vissza az opera az Operaházba.

A hivatalos ígéret szerint az Operaházat 2021 őszén vagy telén nyitják meg, így a tervek szerint a 2021-22-es évadban már használhatják az Andrássy úti épületet, Magyarország egyik legfontosabb színházi és zenés intézményét – fogalmazott Almási Tóth András, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója az köztelevízió és a Kossuth Rádió közös interjújában.

A felújítás ideje alatt a dalszínház az Erkel Színházban működik, nemsokára pedig megnyílik az Opera új létesítménye, az Eiffel Műhelyház – tette hozzá Almási Tóth András, kiemelve, hogy az Operaház decemberi előadásait, a Diótörőt, a Bohéméletet és a Denevért nagy sikerrel, végig teltházzal játszották.

A művészeti igazgató beszélt arról is, hogy míg a dalszínház Andrássy úti épülete a hagyományosabb daraboknak ad majd teret, az Erkel Színház népszínházi jellegéből adódóan a nagyobb nézőszámot vonzó előadásoknak, népoperáknak a játszóhelye lesz, az Eiffel-csarnokban pedig különleges, modern, kortárs alkotásokat láthat a közönség, teret adva a fiatal alkotóknak.

A 2020-as bemutatókról szólva kiemelte: már folynak a próbái A Mester és Margarita című opera-musicalnek, amelynek februárban lesz a premierje. Az Erkel Színházban egy Parsifal-bemutatót láthat a közönség húsvétkor, emellett a Don Carlos is színpadra kerül a német Frank Hilbrich rendezésében. Az Eiffel Műhelyházban többek között a Ments meg, Uram! című kortárs amerikai operát, valamint a Keresztkantátákat láthatja a közönség – közölte.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×