Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
318.62
bux:
144061.13
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Öt halott a vásárhelyi paplakban

Az elmúlt százötven év elfeledett bűncselekményeinek nyomába eredt fenti című könyvében Herczeg Sándor hódmezővásárhelyi újságíró-politológus. A kötet exkluzivitását a kétévnyi nyomozómunka mellett az adja, hogy az egyik fejezet egy, a családjában történt gyilkosság hátterét tárja fel.

Az Öt halott a vásárhelyi paplakban című könyvben 15 történet követi egymást levéltári és egyházi források, valamint szemtanúk és leszármazottak visszaemlékezései alapján. A recski kényszermunkatábor hódmezővásárhelyi származású őrének életét bemutató rész kivételével mindegyik egy, a saját korában az egész országot megrázó, de néhány esetben máig felderítetlen gyilkosság vagy gyilkosságsorozat históriája, korabeli sajtócikkek, nyomozati anyagok és egyéb dokumentumok képeivel illusztrálva.

A szerző egyebek mellett utánajárt az 1897-ben elítélt méregkeverő, Jáger Mari bűncselekményeinek; megírta Papp Béla református lelkész történetét, aki 1944-ben a feleségét, a három kisgyerekét, majd önmagát is megölte, és egészen az állampárt titkosszolgálatáig követte a szálakat Vígh Mária máig felderítetlen halálának ügyében. Saját családjának elfeledett múltjából, 1899-ből is előásott egy esetet, amelynek elkövetője néhány évtizeddel később, az 1950-es években visszatért tettének helyszínére, hogy beszéljen az áldozat édesapjával.

Az Öt halott a vásárhelyi paplakban című könyv magánkiadásban, a Czirbusz Piroska emlékére alapított Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány támogatásával jelent meg, és a szerző Facebook-oldalán rendelhető meg.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×