Szent Lúcia, avagy Luca a hagyomány szerint a 3. században élt Szicíliában. A gazdag családból származó lány szüzességi fogadalmat tett Krisztusnak,

vagyonát szétosztotta a szegények között, s inkább a vértanúhalált választotta, mint hogy férjhez menjen egy pogány férfihoz.

A legenda úgy tartja, amikor a bíró elrendelte, hogy gyalázzák meg a lányt, őrei meg sem tudták mozdítani, amikor pedig máglyára vetették, a lángok kialudtak, végül karddal döfték át a torkát. Egy másik legenda szerint Lúcia kivájta a szemét, mert kérője annak szépségét dicsérte, de csodás módon visszakapta látását, sőt a szeme még szebben csillogott, mint annak előtte. Az 5. századtól tisztelt vértanú szűz a vakok, szemfájósok, torokfájástól szenvedők, az utcanők és menyasszonyok védőszentje lett, ünnepének december 13-át tették meg.

Ez a nap 1582-ig, a Gergely-naptár életbe lépéséig

az év legrövidebb napja, a téli napforduló ünnepe volt.

Luca nevét is szokás a fényt jelentő latin lux szóval összefüggésbe hozni, egyes helyeken úgy is nevezték, hogy a fényt hozó, Svédországban például ilyenkor mindenütt örömtüzeket gyújtottak. A téli napforduló – s vele együtt Luca is – aztán a boszorkányok napja lett, mert a hosszú éjszaka miatt a gonosz erők ilyenkor árthatnak legtöbbet varázslataikkal.

A naphoz számos hiedelem és népszokás kapcsolódik. A tél közepének tartották, a nők számára úgynevezett dologtiltó nap volt, mert ilyenkor mindenhol boszorkányok leselkednek.

A néphit a jóságos mellett a boszorkányos Lucát is ismerte,

aki a neve napján végzett munkát (tűzgyújtást, kenyérsütést, mosást) megbüntette, bevarrta a tyúkok „tojókáját”. Nem volt szabad fonni, szőni sem, mert úgy tartották, Luca összekeveri a fonalat, kóccá változtatja, és kócot tesz a vétséget elkövető eszének helyére. A gazdasszonynak sokat kellett ülnie, hogy a kotlósa is jó ülős legyen, és szabad volt babot fejtenie, hogy kifejtse a tyúkból a tojást.

Luca-nap estéjén és éjszakáján megengedett volt a tréfálkozás, de még a lopkodás is. Az udvari kútból vizet csentek, nem egy udvar reggelre kapu nélkül maradt, ezt vagy a szomszédba vitték, vagy a ház tetejére rakták. Időjósló nap is volt, ettől kezdve tizenkét napig, karácsonyig figyelték az időjárást, s minden nap a következő év egy-egy hónapjára nézve adott útmutatást.

Szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, s ha karácsonyig minden szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. Fiatal legények és leányok kis csoportokban házról házra járva lucáztak, „kotyoltak”, rigmusokkal megvarázsolták a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek. A Dél-Alföldön e napon lucapogácsát is sütöttek, amelybe fémpénzt rejtettek a baromfi szaporodása érdekében. Másutt tollakat szúrtak a sülő pogácsába, s akié a legjobban megégett, az a következő tollaspogácsa-sütést már nem élte meg.

Szerelmi varázslás is tapadt e naphoz:

a lány Lucától karácsonyig minden nap almába harapott, majd az utolsó falattal az utcára ment, és az első szembejövő lett a férje. Aki szép akart lenni, a Luca napján vízbe tett almából evett, s abban a vízben mosdott.

Ezen a napon kezdték el készíteni a Luca székét,

melynek karácsonyra kellett elkészülnie. A kilencféle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser és rózsafa) faragott, három-, négy-, hat- vagy akár tizenhárom lábú székben egy szög sem lehetett, és 13 darabból 13 nap alatt kellett összeállítani. Aki pont karácsonyra készült el vele,

az éjféli misén ráállva meglátta a boszorkányokat, mert azok ilyenkor szarvat viseltek.

A bátor férfiaknak azonban a leleplezett boszorkányok elől gyorsan menekülniük kellett, ezért mákot szórtak szét hazafelé, mert ezt a gonosz lelkeknek fel kellett szedniük, ők pedig ezalatt egérutat nyerhettek. A ház ajtajára belülről bűvös erejű pentagramot, avagy boszorkányszöget rajzoltak, ez a szabályos ötszög köré írt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag távol tartotta a boszorkányokat, a széket pedig elégették, ami a boszorkányok végét is jelentette. A gonosz elleni védekezésül fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába, és keresztbe állították a söprűt. Református vidékeken volt szokás a lucaszék keresztútra vitele, körülkerítése krétával, hogy így megláthassák az ott gyülekező boszorkányokat.