Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
320.02
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Egymillióan látták - csak a premier után kezdtek hinni A padlásban

Köszöntötték a Vígszínházban A padlás című musical egymilliomodik nézőjét. Az 1988 óta folyamatosan repertoáron lévő darab ezredik előadása tavasszal lesz.

A Vígszínház 1988-ban nagyon rossz gazdasági helyzetben volt, A padlás című musical díszleteit korábbi díszletek újrahasznosításából oldották meg Fehér Miklós vezetésével, Presser Gábor pedig egymaga rögzítette a zenét, már a próbák alatt készült a zenekari átirat. Ennek és a nagyszínpadi próbáknak is köszönhetően szárnyakat kaptak a színészek. Így emlékezett vissza az InfoRádióban a 31 éve folyamatosan műsoron lévő, ma már egymillió megtekintőnél tartó darab vígszínházi múltjára Hegedűs D. Géza, aki több szerepet is eljátszott az évtizedek során.

Arról is beszélt, hogyan segítette a sok régi kacattal telezsúfolt padlástér a próbákon.

A padlást a Vígszínházban 1988. január 29-én mutatták be. A próbák alatt a színészek nem igazán hittek a darab sikerében, de kitörő tapsvihar a premieren mindent megváltoztatott.

"Ahogy összekapaszkodva elindultunk előre meghajolni, akkor mindenki az alatt a pár lépés alatt telt meg büszkeséggel és kezdett el ragyogni. Ez felejthetetlen volt" - mondta a Kossuth- és Jászai-díjas színművész.

A Broadway is érdeklődik A padlás iránt, egyelőre a szövegkönyvön dolgoznak. Presser Gábor nyáron New Yorkban járt, hogy segítse az előkészítő folyamatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×