Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.31
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: szinhaz.org

Zaklatási botrány a Katonában - Gothár Péter közleményt adott ki

A rendező szerint egy egy évvel ezelőtti eset került most nyilvánosságra, amiért korábban már bocsánatot kért és kapott is, de most megismétli: nagyon sajnálja.

Menesztette egyik alkalmazottját a budapesti Katona József Színház, mert az erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a dolgozókkal - írta az Infostart kedden a teátrum saját közleményére hivatkozva.

A sértettek írásbeli bejelentése után vizsgálóbizottságot állítottak fel, és a külső szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálat nyomán a vezetőség azt a döntést hozta, hogy azonnali hatállyal, november 19-től kezdve az illető nem léphet az intézmény területére, illetve a színház a vele való közös munkát a továbbiakban befejezi.

A sértettek számára a színház pszichológust biztosít, ezzel az ügyet lezártnak tekinti.

Szerdán a Katona József Színház Facebook-oldalán újabb közlemény jelent meg, szerzője pedig nem más, mint Gothár Péter, aki maga kérte, hogy a színház adja ki gondolatait.

A rendező szavai szerint "egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledett" egy munkatársnőjéhez, amiért emlékei szerint bocsánatot kért és kapott is pár nappal később. Az eset szerinte most a színház nyilvánosságán keresztül járta be a nagynyilvánosságot is, ezt követően Gothár Péter nyilvánosan is megismétli bocsánatkérését.

"Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam" - zárja sszavait Gothár Péter.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×