Infostart.hu
eur:
361.74
usd:
315.51
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Sok film ingyenesen megtekinthető a héten

Hétfő este az életmű-díjak átadásával indult az ötödik Magyar Filmhét programsorozata. Az idén ötödik alkalommal megrendezett seregszemlén több mint 200 magyar játékfilm, kisfilm, dokumentumfilm, animáció, de még televíziós sorozatok is megtekinthetőek a Corvin Moziban.

Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera művészi pályáját ismerte el a Magyar Filmakadémia Egyesület a Magyar Filmhét tegnap esti nyitógáláján. Novák Emil, az egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta régi céljuk vált ennek az életműdíjnak a megalapításával valóra.

„Nagyon örülünk annak, hogy első alkalommal ilyen kiemelkedő színészeknek tudunk díjakat átadni”

– fogalmazott.

Látható lesz egyebek mellett újra az Egy nap, a Napszállta, a Genetis, a Nyitva, a Vad Balaton, a Ruben Brandt a gyűjtő, A könnyű leckék és az Úr hangja is. Novák Emil hangsúlyozta idén rekordszámú – körülbelül kétszáz – magyar filmet neveztek a Filmhétre. Az elnök elmondása szerint nagy az érdeklődés a rendezvény iránt. A szakma számára fontos, hogy kihasználják azokat a lehetőségeket, hogy a közönséggel találkozzanak.

Az első napon, kedden fiatal alkotók munkáit lehet megtekinteni, a második naptól kezdve játék-, ismeretterjesztő, dokumentum- és animációs filmeket. Csütörtökön és pénteken főleg a dokumentumfilmekre koncentrálnak a szervezők, ezután a televíziós sorozatok és a tévéfilmek következnek.

A játékfilmeket 500 ft-os áron, a többi filmet ingyenesen tekintheti meg az érdeklődők a héten a Corvin moziban. Az interneten a legjobb filmekre a közönség is szavazhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×