Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megválasztott elnöke a Vigadóban 2017. október 12-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Világritkaságnak számító barokkzenei opera a Müpában

Egy Magyarországon még sohasem játszott francia barokkzenei operát mutat be a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar Vashegyi György vezényletével hétfőn este a Müpában. A mű különlegességeiről és a francia szólóénekesektől Vashegyi György beszélt.

Több éve tart már az a francia-magyar együttműködés, amelynek célja a szinte végtelen francia barokkzenei repertoár feltárása. "Főként operákat csinálunk 2012 óta, francia partnerekkel, elsősorban énekesekkel, úgy, hogy a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar működik közre az én vezényletemmel. Ám

a szereposztás kizárólag nemzetközi specialistákból áll, akiket a Versailles-i Barokk Zenei Központ válogat ki"

- mondta az InfoRádiót Vashegyi György, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar vezetője, karmester, a régizene szakértője.

Kiemelte: a Párizsi Operaház 1673-as megalapítása utáni bő 110 évből több mint 500 egész estés opera maradt ránk. Ezek közül viszont csak egyetlen olyan mű van, ami bibliai témát dolgoz fel operaszínpadon - ez Montéclair: Jephté című alkotása, amit március 11-én láthat először a nagyközönség a Müpában.

Egy bibliai téma operafeldolgozása "abban a korban nagyon nehézkes volt, mert

ahogyan templomban sem lehetett világi témát ábrázolni, úgy az operaszínpadot is méltatlannak érezték a bibliai témák ábrázolásához. Ez az egyetlen mű, amelynek ezzel sikere volt.

1772-ben mutatták be a Párizsi Operában. Három verzió készült az operából, és az 1773-ben, a szerző halálának évében bemutatott utolsó verziót vesszük mi most lemezre. Ez a verzió a 18. század óta a világon sehol nem hangzott el" - emelte ki Vashegyi György.

A bibliai történettel ellentétben az operának nem tragikus a végkifejlete. Ezzel kapcsolatban a szakember elmondta: a Bírák Könyvének ez egy sötét története, amelyben Jephté valóban feláldozza a lányát, de ezt a színpadon így ábrázolni szinte lehetetlen. Vashegyi felidézte: Handel Jephtája (utolsó eredeti oratóriuma, amely körülbelül két évtizeddel készült a Montéclair-mű után) is egyfajta "happy enddel" végződik.

Vashegyi György felidzéte: a barokkzenei opera közismert művészeket vonultat fel. Jephtét a világszerte ünnepelt görög basszbariton, Tassis Christoyannis énekli. Két erőteljes női szereplő is van: a leány, Iphise szerepében Chantal Santon-Jeffery, az anya, Almasie szerepében Judith Van Wanroij szopránok állnak színpadra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×