Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete, valamint a Lánchíd a főváros V. kerületében.  MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTI/MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Magyar kutatók megtalálták az eddigi legősibb horvát zászlót

Bemutatták a Szent Korona Kutatócsoport legújabb kiadványait és ismertették az elmúlt évek tudományos áttöréseit. Pálffy Géza, a történészműhely vezetője az InfoRádiónak azt mondta: bár az MTA kutatóhálózatának puszta léte is veszélybe került, bízik a csoport fennmaradásában.

Fodor Pál, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója az akadémiai székház nagytermében kedden tartott rendezvényen kiemelte: a magyar Szent Korona történeti kutatása nem csak a magyarság számára fontos.

"Európa egyik legrégebbi, de mindenképpen a legtovább használt hatalmi jelvénye.

Ez önmagában elég ok a büszkeségre. Második fontos jegye, hogy Európában egyedül viseli a »szent« jelzőt, már 1256-ban ezzel a szóval illették."

A rendezvényen bemutatták A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című dokumentumfilm új, bővített kiadását. Bárány Krisztián, a film rendezője az InfoRádiónak azt mondta:

az immár két nyelven beszélő és hét nyelven feliratozott mozi szerte Európában és a Kárpát-medencében emberek tízezreihez jutott el:

"Ötven hivatalos bemutatót tartottunk a professzor úrral közösen a Kárpát-medencében, illetve Bécsben és Zürichben, ez szerintem 5-6 ezer embert biztosan jelent, és a közmédia csatornáin is vetítették már."

Pálffy Géza, a Szent Korona Kutatócsoport vezetője az InfoRádiónak elmondta: a kutatócsoport szűk hét éves fennállása alatt több száz tanulmányt és kiadványt volt képes felsorakoztatni.

"Már 20 kiaványunk jelent meg és körülbelül 300 tanulmányt publikáltunk 12 nyelven. Megtaláltuk a legkorábbi szent koronás országzászlót, 1618-ból az Esterházyak fraknói gyűjteményéből,

előkerült egy aukcióról Bécsből a legkorábbi koronázási udvarmesteri pálca I. Ferenc budai koronázásáról, és

felfedezte egy magyar kutatócsoport a horvátok legkorábbi zászlaját.

A legfontosabb felfedezéseket nem csak könyvekben, hanem filmben is megosztjuk a nagyközönséggel" - mondta Pálffy Géza, aki reméli, hogy nem szűnik meg az akadémiai kutatóhálózat azzal, hogy az innovációs tárcához kerül. Bízik benne, hogy az ígéreteknek megfelelően, vagyis kiválósági alapon támogatják az intézeteket.

Pálffy Géza hozzátette: a kutatócsoport még mintegy tucatnyi kötet megjelentetését tervezi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: újabb kulcsemberek nevei szivároghattak ki, reagált a Fidesz Magyar Péter állításaira

Tisza-kormány: újabb kulcsemberek nevei szivároghattak ki, reagált a Fidesz Magyar Péter állításaira

Vasárnap is sorra érkeznek az új Tisza-kormányhoz kapcsolódó bejelentések és információk: bemutatták a Pénzügyminisztérium vezetői csapatát, kiszivároghatott a Honvédelmi Minisztérium új vezetése, Magyar Péter pedig megerősítette, hogy csökkennek a kormányzati fizetések. Közben Orbán Anita külügyminiszter határozottan elítélte a Kijevet ért orosz támadást, és újabb részletek kerültek elő a kegyelmi ügyben is, miután megszólalt Balog Zoltán püspök. Cikkünkben percről percre követjük a legfrissebb eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×