Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
319.76
bux:
151324.95
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Kulka János Antonio Salieri szerepében Peter Shaffer Amadeus című színművének próbáján a Belvárosi Színházban 2014. június 17-én. A színdarabot június 18-án mutatják be Szikszai Rémusz rendezésében.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Rossz hírt közölt Kulka János – videó

A színész először adott televíziós interjút a sztrókja után.

A 2016 áprilisában bekövetkezett sztrókja utáni először beszélt televízióban Kulka János – írja a hvg.hu. A színész az RTL Klub Fókusz című műsorában idézte fel a terapeutájával a gyógyulása állomásait. A lap emlékeztet: a művész a márciusi szavazásra buzdítást leszámítva – melynek képsorait a bejátszották a műsorban is – másfél évig kerülte a nyilvánosságot. A mostani adásból látható és hallható tehát először, hogy hol tart a felépülése – jegyzi meg a szerző.

Varga Sarolta terapeuta, klinikai logopédus a műsorban megpróbálta érzékeltetni, hogy milyen akadályokat gördít a beteg elé az afázia vagyis az agyi sérülés következtében létrejövő beszédzavar. Kulka Jánosnál ez azzal jár, hogy a szavakat nem tudja előhívni. A humora viszont még mindig megvan, a felvétel alatt is sokat poénkodott.

Kulka János rossz hírrel is szolgált rajongóinak: mint mondta,

soha többé nem lesz látható színpadon.

A filmezéshez viszont van kedve.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Több diplomáciai csörte is zajlott Ukrajna és Magyarország közt az elmúlt napokban, főleg a Kárpáti Nyolcak nevű társulás és a Naftogaz üzemanyag-tárolója miatt. A két ország vezetői nyilvános platformon szócsatáznak. Közben folytatódnak a harcok Donyeckben: Dobropillja orosz bekerítés szélén áll, ezt a várost használták hídfőállásnak az ukrán erők a pokrovszki harcokban. Tegnap felszólította Donald Trump elnök Putyint arra, hogy fejezze be a háborút. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×