Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
A befejeződött 25. Sziget Fesztiválról távozó fiatalok a K-hídon 2017. augusztus 16-án.
Nyitókép: Mónus Márton

Sziget-fesztivál: saját műfajuk meghatározó alakjai lépnek fel a Nagyszínpadon

Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést - közölte Kádár Tamás. A főszervező azt is elmondta, hogy a Love Revolution kampányban az emberi értékekre próbálják meg felhívni a figyelmet.

A naptárba mindenki írja be: augusztus 8-15-ig Sziget! A jegyek gyorsan fogynak, érdemes mihamarabb beszerezni őket, mert idén kiváló zenei felhozatallal ünnepel a Sziget, ami tavaly jelentkezett 25. alkalommal, idén viszont 26 éves.

Kádár Tamás, a Sziget fesztivál főszervezője az InfoRádióban azt mondta, hogy idén egy nagyon erős fellépőgárdát sikerült összehozni.

"Szinte minden nap a saját műfajuknak meghatározó alakjai lépnek fel a Nagyszínpadon:

rögtön a nyitó nap fellép Kendrick Lamar hip-hop sztár, később lesz Kygo, Dua Lipa, Lana Del Rey, és végül az Artic Monkeys zárja a Szigetet."

- mondta Kádár. A főszervező elmondta, hogy idén - az év elején a cégbe befektető külföldi tulajdonosokkal egyeztetve - egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majdnem egy milliárd forinttal többet költöttek, mint tavaly. A Sziget teljes költségvetése idén várhatóan 8,6 milliárd forint lesz, ami 12%-kal magasabb, mint az előző évben.

Hozzátette, hogy a Sziget nemcsak a szórakozásról szól, hanem egyfajta művészeti fesztivál is. Érdemes például kiemelni a Cirkusz Sátort, ahol minden évben elképesztő mutatványok vannak. 60 helyszínen zajlanak a programok a fesztivál területén, így mindenki megtalálhatja az igényeinek, és érdeklődésének megfelelőt.

Három napos jegyek

A főszervező elmondta, hogy a napi jegyeken, és az öt és hétnapos bérleteken túl három napos jegyeket is forgalomba hoztak. Kádár elmondta, hogy ez a jegytípus magyar vendégek között is népszerű, nem is titkolt cél volt, hogy az egyre nagyobb itthoni érdeklődést tovább növeljék. A főszervező azt is elmondta, hogy a három napos bérletek száma is véges. "Az öt napos bérletek már el is fogytak. Ez annak is betudható, hogy a fellépőgárda ilyen jóra sikeredett" - mondta.

Karszalaggal is fizethetünk

Idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehet fizetni a Szigeten. A rendszer lényege, hogy a karszalagok RFID chippel lesznek felszerelve, így amellett, hogy minden belépési jogosultságot tartalmaznak, a fizetési funkciót is magukban foglalják. Így megszűnik a korábban a kártyáért fizetendő 500 forintos letét is, illetve a karszalag további előnye, hogy sorban-állás nélkül, a Sziget mobil-applikációján keresztül is fel lehet tölteni.

Love Revolution

Kádár Tamás elmondta, hogy a Love Revolution kampányban az emberi értékekre próbálják meg felhívni a figyelmet. A kampány igyekszik azokat az értékeket kiemelni, amik az elmúlt 25 évben mindig is ott voltak a Szigeten.

"Szó van az emberi jogokról, egymás elfogadásáról, a békéről, fenntartható fejlődésről. Szeretnénk megmutatni, hogy a Sziget sokkal többről szól, mint fellépő zenekarokról.

Több mint 100 országból érkeznek ide fiatalok az egész világból, tehát ez egy multikulturális nemzetközi fesztivál, és szeretnénk tudatni az idelátogatókkal, hogy értékekről is szól a Sziget" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×