Infostart.hu
eur:
365.54
usd:
321.24
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Pál Ferenc atya beszél a tavaszi nagymarosi ifjúsági találkozón 2013. május 25-én. Az összejövetel a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, 1973 óta létező, évente kétszer megrendezett országos lelkinapja.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Pál Feri atya váratlan bejelentése komoly megdöbbenést váltott ki

Pál Ferenc atya közölte: befejezi a szokásos kedd esti szűk másfél órás előadásait. A váratlan bejelentés komoly megdöbbenést váltott ki a több száz fős hallgatóságból.

A mindenki által csak Pálferiként emlegetett, országos ismertségű római katolikus pap és mentálhigiénés szakember 2018 decemberével vet véget hosszú sorozatának. A nyári szünet után szeptembertől tizenkét, teljesen különálló előadást tartana, amelyekben az elmúlt időszakban kikristályosodott, letisztult témáit dolgozná fel. A katolikus pap minderről a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.

„Ez egyfajta, nem is tudom, ilyen összefoglalás vagy jutalomjáték vagy valami ilyesmi lesz. És pont van annyi ilyen előadás, hogy az majd befejeződik december végére. És utána nagykorúnak nyilvánítom magunkat” – utalt arra, hogy pont 18 éve kezdte el az azóta csak minimális megszakításokkal zajló előadás-sorozatát.

„Egyszerűen elfáradtam”

– mondta az 51 éves Pál Ferenc egyik indokként, példának hozva, hogy amikor az év elején Ausztráliában járt (az ottani magyaroknak tartott előadásokat), arra gondolt a koalák és a kenguruk között, hogy minden gondolkozás nélkül ottmaradna minimum három hónapra. Hozzátette: amikor elkezdte a keddeket, egy felnőtt és egy ifjúsági hittanórája, négy 45 perces iskolai órája volt a keddi előadásokon túl, most viszont évente 230-240 különböző előadást tart.

„És hát ezt nem bírom már jól csinálni. Egyszerűen nem tudom jól csinálni. Az lett a benyomásom, és most már több éve küzdök ezzel, hogy ez már nem olyan jó.

És ez teljesen ellentmond az énképemnek. Utálok valamit nem jól csinálni.”

Felhozta a 99 igaz és az egy eltévedt bárányról szóló bibliai példabeszédet, s kifejtette, számára azok lettek az igazak, akik a keddi előadásokra járnak. Ők jó helyen vannak, őt viszont a szíve oda húzza, ahol azok élnek, akik kevésbé vannak birtokában ezeknek az ismereteknek. Ezek egyébként általában kevésbé vallási, hanem pszichológiai, önismereti témák.

Pál Ferenc húsvétkor az InfoRádió Arénájának vendége volt. A számos témát érintő beszélgetést itt megnézhetik.

1. rész - a húsvétról

2. rész a gyerekekről és a kütyükről, az ünnepeink és a mindennapok megéléséről

Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra, hogy ne maradjon le a legfrissebb videókról:
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×