Infostart.hu
eur:
365.47
usd:
321.2
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, az operatív testület elnöke a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál sajtótájékoztatóján a Művészetek Palotájában (Müpa) 2017. november 21-én.
Nyitókép: Mohai Balázs

Nagy tervek a Müpában

Betelt a Budapesti Tavaszi Fesztivál naptára, több programot már nemigen bír el a rendezvény – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Káel Csaba, a fesztivál operatív testületének elnöke. A Müpa vezérigazgatója azt is elárulta, hogy az intézmény egy oktatási program elindításán dolgozik.

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon jövő héten péntektől negyven helyszínen több mint 150 rendezvény várja az érdeklődőket. A rendezvény operatív testületének elnöke, Káel Csaba szerint most már komoly fejtörést okoz nekik, hogy elkerüljék a programtorlódást. Korábban bíztak benne, hogy az eredetileg 2,5 hetes fesztivált egy héttel bővítve nem legyen olyan élménye a látogatónak, hogy egyszerre két helyen szeretne lenni. „Dehát sehogy sem jön ki, most is van olyan pár nap, amikor van két vagy három komolyzenei koncert, amin mindegyiken jó lenne ott lenni” – fogalmazott Káel Csaba.

Több programra tehát nincs szükség, hanem a minőségre kell figyelni – tette hozzá a fesztivál operatív testületének elnöke.

„Ez nem azt jelenti, hogy most nem jó a minőség, csak mindig újat, mindig érdekeset, mindig aktuálisat kell bemutatni a nézőknek”

– hangsúlyozta.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál operatív testületének elnöke fontosnak tartja, hogy koprodukciók is megjelenjenek a rendezvénysorozat kínálatában. „A fesztiválok érintkeznek egymással, a kulturának olyan felületei, amik átszövik a világot. Egyrészt információs csatornák, tehát rajtuk keresztül hallatjuk mi is a hangunkat, hiszen, ha létrehozunk egy koprodukciót, akkor az nem csak nálunk jelenik meg, hanem egy másik fesztiválon is” – emelte ki Káel Csaba.

Ennek természetesen van egy gazdasági vonzata is, hiszen egy nagy sztárokat felvonultató produkciót könnyebb létrehozni, ha az több lábon áll anyagilag is – mondta a Budapesti Tavaszi Fesztivál operatív testületének elnöke.

Ambíciózus tervek

A Müpa vidékre is el akarja juttatni a legszínvonalasabb produkcióit

– mondta Káel Csaba az intézmény vezérigazgatója. „Amikor hat évvel ezelőtt a HD-technológiára sikerült a videóstúdiónkat átépíteni, akkor elkezdtünk webcastokkal kísérletezni, ugye a webcast az élő koncertjeinknek számítógépes közvetítése. Ráadásul a közmédiákkal évről évre felfrissítjük a szerződéseinket, és ott is elég sok csatornán mutatjuk magunkat” – emelte ki Káel Csaba.

Iskolákkal is megpróbálnak együttműködni, és dolgoznak egy oktatási programon is – tette hozzá a Müpa vezérigazgatója. „Van egy nagy tervünk, ami nagyon remélem, hogy következő évben elindulhat, hogy ezek a lehívható webcast programok szintén az oktatás részévé tudnak válni” – árulta el Káel Csaba. Ez azonban hosszú és gondos előkészítést igényel, mert szerzői jogi, technikai és pedagógiai szempontokat is figyelembe kell venni – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×