Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Básti Juli ezért esik kétségbe

Básti Juli ezért esik kétségbe

Maximalizmus és folyamatos bizonyítási vágy – ez vezérli pályáján Básti Julit. A Kossuth díjas színművész erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

„Apám az ország egyik legelismertebb, és joggal egyik legelismertebb, zseniális művésze volt” – hangsúlyozta az Básti Juli. Ezért érezte úgy, hogy neki állandóan bizonyítania kellett, hogy a színész pályára való.

Elmondása szerint gyermekkorában rögzült benne, hogy mindent erősen és pontosan kell végezni. „De lehet, hogy alkati kérdés, az egyik gyerekem is ilyen, sőt mind a három gyerekem, ha jobban belegondolok” – tette hozzá.

Bár örül, ha nagyobb szerepet kap, de az érzés párosul egy ijedtséggel. „Csak jól meg tudjam csinálni, el tudjam végezni a munkámat” – mondta a kezdeti kétségbeesésről.

A teljes interjút Básti Julival meghallgathatja, ha ide kattint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×