Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
320.94
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Csukás István: Kezdettől fogva a nemzet művésze voltam, nem is óhajtottam soha más lenni

Csukás István: "Kezdettől fogva a nemzet művésze voltam, nem is óhajtottam soha más lenni"

A magyar gyerekirodalom egyenrangú része a felnőtt irodalomnak - vélekedik Csukás István író, költő, akit a Magyar Művészeti Akadémia a Nemzet Művésze díjjal tüntetett ki.

Csukás István sokműfajú életművéért, valamint az ifjúsági irodalom kiemelkedő és értékteremtő gyarapításáért kapta a kitüntetést. Gombóc Artúr, A nagy ho-ho-horgász és a Süsü, a sárkány figurájának megteremtője az InfoRádióban úgy fogalmazott, mindig is a nemzet művészének érezte magát, és nem is akart soha más lenni. Hozzátette, éppen azért, mert a gyereknek ír.

„Ők a nemzet élő és eleven része, amely táplálékot vár és kap.”

Csukás István hangsúlyozta, nagy szerencsének és ajándéknak tartja, hogy betévedt a magyar gyerekirodalom csodálatos birodalmába.

„Ez a világ legcsodálatosabb irodalma, ahova minden létező nagy magyar író és költő írt, ami azt is jelenti, hogy magas a mérce, de jó ehhez igazodni.”

Csukás István hozzátette, ez jelenti azt is, hogy

a magyar gyerekirodalom egyenrangú része a felnőttnek.

„Végigzongorázhattam minden műfajt; a prózát, a verset, a színdarabot, a filmet, a bábjátékot és a gyerekoperát is. Ez azért jó, mert nem zsibbad el az ember agya, mozgékony marad.

Ezt, a szintén nagy ajándékot az író kapja a műfajtól – mondta Csukás István.

„Ha az ember belefáradt a prózába, ír verset.”

Hozzátette, ez akkora lehetőség, amivel egy kicsit is tehetséges írónak muszáj élnie, Csukás István a műfajok közötti szárnyalásra biztat.

„Én kipróbáltam, áldás, szerencse vagy az én jutalmam, hogy mindegyiket sikerrel.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×