Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.13
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Kiállítás nyílt a legszebb magyar természetfotókból

Kiállítás nyílt a legszebb magyar természetfotókból

A Magyar Természetfotósok Szövetsége Máté Bencét választotta idén az Év Természetfotósának, a vízimadár képeivel nemzetközi hírnévre szert tett magyar fotográfus már hatodik alkalom kapta meg az elismerést. Az év legjobb természetfotóit bemutató tárlat már megtekinthető a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Az előző évekhez hasonlóan az idei mezőny is nagyon erős volt – mondta az InfoRádiónak Fáth Péter, a Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke. Közel háromezer fotó érkezett be a pályázatra, így az Év természetfotósa pályázat a legnagyobb fotográfiai verseny Magyarországon – tette hozzá.

A fotósok 14 kategóriában pályázhattak: az ifjúsági és a 12 hagyományos kategória mellett idén a fenntartható energiatermelés és a természet kapcsolatát bemutató fotók is láthatók a kiállításon.

Az Év Természetfotósa – immár hatodik alkalommal – idén is Máté Bence lett. Az Év Természetfotójának a zsűri Potyó Imre: Téli szárnyak című felvételét választotta. „Különleges fotográfusi bravúr áll emögött a kép mögött” – hangsúlyozta a szövetség elnöke. Egy éjjeli mezei tájat ábrázol a fotó, amin – a sötétség ellenére – a rajta szereplő lepke, fák és csillagok mind fókuszban vannak.

A magyar természetfotósok a világ élvonalába tartoznak, Fáth Péter szerint ez a legsikeresebb művészeti ág Magyarországon. A magyar fotográfusok rendkívül innovatívak, és sorra nyerik a nemzetközi díjakat is. A siker elsősorban a természetismeretnek és a kitartásnak köszönhető – tette hozzá a szakértő.

A pályázaton jól szereplő fotókból kiadvány is készült, illetve az érdeklődők december 31-ig megtekinthetik őket a Magyar Természettudományi Múzeumban is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesített beépített teljesítőképessége egész egyszerűen olyan nagyra nőtt az elmúlt években, amit a villamosenergia-rendszer és hálózat fejlődése nem követett le. A magyarországi napelemes kapacitás növekedésének lassulása a fenti tényezők ellenére nem visszafordíthatatlan, és ha az új kormány tervei megvalósulnak, újabb lendületet vehet a következő években.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×