Infostart.hu
eur:
365.61
usd:
321.43
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Döbbenetes képek: újra találkoztak az Egri csillagok főszereplői, 50 év után

Döbbenetes képek: újra találkoztak az Egri csillagok főszereplői, 50 év után

Ünnepi rendezvényt tartottak az Egri csillagok című magyar játékfilm forgatásának 50. évfordulója alkalmából hétfőn Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban. Az esemény, amelyen részt vettek a film főszereplői közül többen is, egyben tisztelgés Várkonyi Zoltán Kossuth-díjas rendező életműve előtt - mondta az emlékház vezetője.

Balla István felidézte, hogy Várkonyi Zoltán ötven éve kezdte forgatni a Gárdonyi Géza azonos című regénye nyomán készült filmet, amelyet 1968-ban mutattak be.

A Nógrád megyei Tolnay-emlékházban szervezett múltidéző beszélgetésen részt vett a Cecey Évát alakító Venczel Vera, a Bornemissza Gergelyt megformáló Kovács István, Benkő Péter (Török Jancsi), Pécsi Ildikó, aki az az egyik várvédő nőt játszotta, valamint Kemenes Fanni jelmeztervező és Ordódy György rendező, Várkonyi Zoltán rendező akkori asszisztense.

Az augusztus 14-i program díszvendégei között volt Várkonyi Zoltán fiának özvegye, Várkonyi Éva, és unokája, Várkonyi Gáspár, de Mohorára várták a Kobzos Ádám lantos szerepét játszó Tahi-Tóth László színművészt is.

Kiállítás nyílik Kemenes Fanni jelmezrajzaiból és az Egri vár ostromrajzaiból, korabeli jelmez- és kellékkiállítást rendeznek a Balla Bence Films produkcióiból, valamint Benke Ádám képzőművész a törökvész korát idéző grafikáiból.

Címlapról ajánljuk
Orosz választások után – Deák András: még nem kényszerült Vlagyimir Putyin markáns fordulatra

Orosz választások után – Deák András: még nem kényszerült Vlagyimir Putyin markáns fordulatra

A kép kettős: magas olajárszinten az orosz lakosságot eddig sikerült pacifikálnia a hatalomnak, de az emberek kezdik érzékelni, hogy az elmúlt évek jólétének lehet, hogy vége, a gazdaság pedig csak stagnál, miközben más nyersanyagexportőr országok most komolyan spórolni tudnak, nyerni a hormuzi válságból. Deák András elemzése az orosz választások után, amely „még kezelhető” helyzetet mutat.

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
Pozitív tartományban is jártak az amerikai indexek, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Pozitív tartományban is jártak az amerikai indexek, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten esnek az európai és az amerikai részvénypiacok. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×