Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Megtudhatja, mit műveltek a Stasi balatoni ügynökei

Április végén tartja a bemutatóját a német közszolgálati ZDF televízió a Honigfrauen címmel tavaly nyáron Magyarországon forgatott filmsorozatnak, amely az egykori NDK titkosügynökeinek Balatonnál játszódó kémtörténeteként kerül a nézők elé.

A sorozatokkal foglalkozó német tvwunchliste hírportál közlése szerint a háromszor 90 perces epizódokból álló, Magyarországon készített széria premierjét április 23-án tartja a ZDF. Egy-egy héttel később, ugyancsak vasárnap este, főműsoridőben kerül a nézők elé a következő két epizód.

Mint az MTI-nek Daniel Mann, a film producere - aki egyebek mellett Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmjénél is producerként dolgozott - az októberben Zalacsányban befejezett forgatás idején elmondta: a sorozat teljes egészében Magyarországon készült. Az 1986-ban játszódó fikciós történet szerint az NDK-ból induló huszonéves testvérpár, Catrin és Maja először nyaral a Balatonnál, ahol a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi ügynökei árgus szemekkel figyelik a keletnémet turisták és a nyugati vendégek kapcsolatait.

Ben Verbong, a sorozat holland származású rendezője az MTI-nek azt is elárulta: a film címe finoman arra utal, hogy az egykori NDK-s lányok mennyire "tapadtak" a nyugatnémet vagy akár magyar férfiakra, annak reményében, hogy házasságot kötve otthagyhatják Kelet-Németországot.

A német Seven Dogs és a magyar Filmteam Kft. produkciójában készült sorozat főgyártásvezetője, Iványi Petra arról adott tájékoztatást, hogy a 63 forgatási nap alatt a történet legnagyobb részét Zalacsányban és Fonyódon vették fel, illetve néhány jelenetet Budapesten, valamint Keszthelyen, Tihanyban, Balatonföldváron és Kapolcson rögzítettek. Fonyódon egy korabeli kempinget alakítottak ki a Balaton-parton, a zalacsányi Batthyány Kastélyszálló pedig Balaton Residenz néven a történet fő helyszíneként szerepel a mintegy 90 fős stábbal készült produkcióban.

A két fiatal főszereplőt a német sorozatokból már gyerekszínészként jól ismert Sonja Gerhardt és Cornelia Gröschel alakítja, az anyjukat megformáló Anja Kling pedig évtizedek óta az egyik legfoglalkoztatottabb német filmszínésznő. A magyar szállodaigazgatót, Tamást egy horvát származású színész, Stipe Erceg alakítja, aki 2011-ben Liam Neeson mellett szerepelt a Berlinben játszódó Ismeretlen férfi című produkcióban, filmográfiája szerint pedig többször is megformált már magyar karaktert, például a Tetthely krimisorozatban.

A magyar színészek közül mások mellett Gryllus Dorka, Csőre Gábor és Kapácsy Miklós szerepel a német filmsorozatban, amelynek elkészítésében több száz magyar statiszta is közreműködött.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 24. 21:05
×
×