Ezen az ünnepen a katolikus hívők arra emlékeznek, amikor Szűz Mária, negyven nappal születése után, bemutatta Jézust a jeruzsálemi templomban. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt az agg Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.

A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Jézus jelképévé vált.

A hagyományos paraszti kultúrában a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; a fiatal anya gyertyát vitt kezében, amikor először ment templomba; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett; és szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe is. A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában vagy szalaggal átkötve a falon tartották.

A néphiedelem szerint, ha ezen a napon szép, napsütéses idő van, és a barlangjából előbújó medve meglátja saját árnyékát, akkor hosszú tél várható. Ha azonban borult az idő, és árnyékot nem látni, a rossz idő már nem tart sokáig.