Infostart.hu
eur:
377.06
usd:
318.97
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Szeretné látni, hogyan fürödnek az elefántok a Balatonban?

Fókák, elefántok, tevék, zsiráfok és lovak is szerepelnek a világhírű artisták mellett Magyar Nemzeti Cirkusz idei turnéjának műsorában, amely augusztus 20-ig a balatonlellei Cirkusz téren állította fel sátrát. A hétvégén elefántfürdetéssel és a Cirkuszok Éjszakája programjaival is kiegészül a műsor – mondta az InfoRádiónak ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

„Az idei műsorban – a Richter Nemzetközi Cirkuszfesztiválon –Magyarországon először nem a szakmai zsűri, hanem a közönség szavazata dönti el, hogy melyik a legjobb produkció” – mondta a cirkuszigazgató.

„Rengeteg díjnyertes produkciónk van, például Kolumbiából a Gerling csoport, akik halálkeréken, illetve magas drótkötélen mutatják be produkcióikat. Ők a XI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál aranydíjasai. Idén először fókaprodukció is látható nálunk három csodálatos oroszlánfókával, és itt van a Casselly család Németországból, akik öt csodálatos afrikai elefánttal dolgoznak. Vannak púpos tevék, lovak, zsiráfok, és Totti Alexis, a világhírű bohóc. Rengeteg meglepetéssel készülünk az idei évadunkra” - közölte ifj. Richter József.

Közölte: Augusztus 20-áig több különleges program várja az érdeklődőket. Július 16-án, szombaton például négy magáncirkusz összefogásával rendezik meg a Cirkuszok Éjszakáját, amikor 19 órától éjfélig kibővített műsorokat mutatnak be sztárvendégekkel.

„Ezen a napon lesz az elefántfürdetés is, amit már negyedik alkalommal rendezünk meg. Az öt afrikai elefánt délelőtt 11 órakor a cirkuszból indulva lesétál a Balaton-partra, és megmártóznak a tóban, utána pedig egy gyümölcstálat fogyasztanak el, a vállalkozó kedvűek pedig fel is ülhetnek a hátukra” - mesélte a cirkuszigazgató.

„Augusztus 20-áig marad Balatonlellén a Magyar Nemzeti Cirkusz. Az év elején már körbejártuk Kelet-Magyarországot, a Balaton után pedig a Dunántúlon folytatjuk a turnénkat: Pécs, Székesfehérvár, Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron és Szombathely állomásokon leszünk láthatóak. Erről bővebb információért a www.magyarnemzeticirkusz.hu oldalon minden információ megtalálható” - közölte a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×