Infostart.hu
eur:
379.72
usd:
321.82
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Elhunyt Bud Spencer

86 évesen, hétfőn érte a halál - adta hírül a színész fia, Giuseppe Pedersoli.

86 évesen érte a halál. Korábban már többször is halálhírét keltették, tévesen, ám hétfőn késő este a színész fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be. Mint mondta: édesapja nem szenvedett, csendesen ment el 2016. június 27-én hétfőn este 18 óra 15 perckor.

A jól megtermett, mackós mozgású, lapáttenyerű Carlo Pedersoli Nápolyban született 1929. október 31-én. Már kicsinek sem volt kicsi: állítólag hat kilósan jött a világra. Kiemelkedően jó tanuló volt, emellett nyolcévesen úszni kezdett. 1948-ban mellúszásban, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszásban lett olasz bajnok. Ugyanebben az évben az olasz vízilabda válogatottal Európa-bajnokságot nyert, az 1952-es helsinki olimpiáról ezüstéremmel tért haza. 1956-ban, a Melbourne-ben rendezett ötkarikás játékokon még ott volt, aztán több világversenyen nem indult.

Elhunyt Bud Spencer

Elindult viszont filmes karrierje, eleinte statisztaszerepekkel. Egyszerű ókori római katona volt például az Olaszországban forgatott Oscar-díjas Quo vadis című amerikai filmben. 1967-ben igent mondott egy filmvígjáték főszerepére (Isten megbocsát, én nem). Ebben a makaróni-westernben már mint Bud Spencer szerepelt, oldalán a későbbi, szinte állandó partnerrel és jó baráttal Terence Hillel. (A legenda szerint művésznevét részben Spencer Tracy iránti tiszteletből vette fel, részben pedig a Budweiser sör iránti szeretetből.) A híres bunyós páros vígjátékok sokaságában szórakoztatta ezután a nagyérdeműt: Az ördög jobb és bal keze (1971), Különben dühbe jövünk (1973), És megint dühbe jövünk (1978), Kincs, ami nincs (1981), Szuperhekusok (1985).

Bud Spencer szólókarrierje is sikeres volt. Steno rendezésében készültek a Piedone-filmek a behemót, jólelkű, de keményöklű nápolyi zsaruról. Komolyabb témájú filmekben is megállta helyét: Sötét Torino (1972), A zsoldoskatona (1976). A kilencvenes évek közepétől - elhízása miatt - már nem vállalt szerepet pofozós filmekben, inkább tévésorozatok magánnyomozójaként osztotta az igazságot (Extralarge, Professzor Clementi).

Népszerűsége az évtizedek során mit sem kopott, televíziós csatornák rendre műsorra tűzik egy-egy filmjét.

Bud Spencer 1960-ban nősült meg, és halálig példás házasságban élt, amelyből egy fia, Giuseppe (1961), és két lánya, Christine (1962), valamint Diamante (1972) született. Hívő katolikus, családszerető ember volt.

Elhunyt Bud Spencer

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×