Infostart.hu
eur:
378.88
usd:
321.32
bux:
130306.49
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Magyar kitüntetést kapott egy amerikai zenész

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adta át Frank London amerikai zeneművésznek csütörtökön Washingtonban Szemerkényi Réka nagykövet. Az ünnepségen részt vettek a neves és Magyarországon is elismert művész barátai is.

Az 1958-as születésű Grammy-díjas trombitás, zongorista, zeneszerző New Yorkban él, és immár csaknem harminc esztendeje szoros kapcsolatban áll a magyar zenei élet képviselőivel is, rendszeres vendége magyarországi zenei rendezvényeknek, fesztiváloknak. Híressé vált Glass House nevű projektje, az a zenekara, amelynek célja, hogy megőrizze és felélénkítse a magyarországi zsidó zenei örökséget.

A projektet a Balassi Intézet indította, ám az ő érdeme, hogy a csapat működő együttessé vált, s az öt New York-i és három magyarországi zenészből álló együttes Budapesttől Koppenhágán és Párizson át amerikai városokig sokhelyütt rendszeresen fellép.

Frank London közép-európai szülők gyermekeként született, és a nyolcvanas évek közepe óta jegyzett művész. Eleinte dzsesszt játszott, később felfedezte a haszid zenei hagyományokat, amelyeket pszichedelikus és kortárs zenei vonulatokkal ötvözött. A Hasidic New Wave alapítója, a Klezmatics zenekar hozta meg számára a világhírt. Ma a világzene egyik meghatározó alakjaként ünneplik őt.

A kitüntetése tiszteletére rendezett ünnepségen az MTI-nek elmondta, hogy szoros a kapcsolata magyar művészekkel, elbűvöli őt a magyar főváros gazdag kulturális élete és a magyar vidék különleges zenei hagyományai, s általában a magyar zene összetettsége. Ahogyan fogalmazott: inspirálja őt a magyar muzsika. Kiváltképpen kedveli a táncházmozgalmat, rendszeres vendége a pezsgő magyar kulturális életnek. A művész név szerint megemlítette a Muzsikás együttest, valamint Forgács Péterhez fűződő művészi kapcsolatait.

Új munkáiról elmondta: Salomé-adaptációt készített, és napokon belül bemutatják Shakespeare A velencei kalmár című darabjából írt operáját az olaszországi Velencében.

Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×