Tipikus közép-európai jelenség volt: az akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó galíciai Lembergben (ma Lviv, Ukrajna) látta meg a napvilágot. Apja spanyol, anyja ukrán eredetű volt, ő maga anyanyelvként a lengyelt és a rutént használta. Érzelmi világa mindig a szlávokhoz kötötte, de ezt azonban össze tudta egyeztetni a Habsburgok iránti hűséggel. Németül csak tizenkét éves korában tanult meg, amikor udvari tanácsos apját 1848-ban Prága rendőrkapitányának nevezték ki.

Sacher-Masoch Grazban jogot és történelmet tanult, rövid ideig történészként az V. Károly császár elleni, 16. századi németalföldi lázadásokat kutatta. 1870-től szabadfoglalkozású íróként Grazban, Salzburgban, Prágában, Párizsban és Bécsben élt, 1873-ban megnősült. 1881-ben Lipcsében folyóiratot indított, amely csődbe jutott, és súlyos adósságokba keverte. Ezután Lipcsében, majd Mannheimben telepedett le, 1886-ban Lindheimbe költözött, és másodszor is megnősült. Lindheimben halt meg 1895. március 9-én, ötvenkilenc éves korában.

Fiatalon kezdett el írni, előbb történeti munkákat, majd regényeket és elbeszéléseket, amelyek között szerelmi történetek és történelmi tárgyú novellák is találhatók. Legjobb könyveinek azokat az elbeszélésköteteit tartják, melyek realista stílusban számolnak be a korabeli Galícia állapotáról. E novellái az átlagolvasó számára egzotikus helyeken játszódnak, némi társadalomkritikát és erkölcsi mondanivalót is tartalmaznak, hősei parasztok, zsidók és kispolgárok. Termékeny, könnyed stílusú író volt, de művei ritkán rejtenek magukban mélyebb mondanivalót, ugyanakkor írásaiban mindig küzdött a politikai antiszemitizmus ellen. Két magyar témájú regénye is ismert: a Maria von Ungarn (Mária magyar királynő) és a Der letzte König der Magyaren (Az utolsó magyar király), melyek a mohácsi vész korszakát dolgozták fel.

Igazi népszerűségét erotikus írásainak köszönhette, írói álnévként a Charlotte Arand és a Zoe von Rodenbach neveket is használta. E regényeiben különös előszeretettel szerepeltet szexuális indíttatású kegyetlenkedésekre hajlamos nőalakokat. Talán legismertebb könyve a Bundás Vénusz (1870), amelyben igen érzékletesen ábrázolta a kiszolgáltatottság, a szenvedés perverz élvezetét. Ezért nevezte el Richard von Krafft-Ebing bécsi elmegyógyász 1886-ban megjelent, Psychopathia Sexualis című művében mazochizmusnak a szexuálpatológia egyes jelenségeit, a megaláztatáshoz, a kegyetlenkedés elviseléséhez kapcsolódó kielégülést. Tegyük hozzá: az író nem volt elragadtatva ettől a "megtiszteltetéstől". Érdekesség, hogy Krafft-Ebingnek köszönhetjük a szadizmus kifejezést is, amelyet ugyanebben a művében használt először.

Sacher-Masoch munkásságát Victor Hugo, Émile Zola és Ibsen, továbbá a hivatalosan őrültnek nyilvánított II. Lajos bajor király is értékelte. Sacher-Masoch - a róla olvasható híresztelésekkel ellentétben - nem volt gróf, csak lovag (Ritter), nem voltak erőszakos, hatalmaskodó feleségei, s ő maga nem imádta, ha korbácsolták. Magyarul Beszélyek című kötete 1884-ben, A lélekszabadító című regénye 1891-ben jelent meg, olvashatók még a Holdas éj, a Hitelezők mint házasságszerzők, A szerelmes szerkesztőség és a Marelona című elbeszéléskötetei is. Pusztai hiéna című regényét 2005-ben adták ki. Az érdeklődés napjainkban feltámadt iránta, amikor 2003-ban Graz volt Európa kulturális fővárosa, egész fesztivált szenteltek munkásságának és megalkották a Sacher-Masoch tortát is, ami a Sacher torta változata, ribizli-lekvárral és marcipánnal.