Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
317.02
bux:
153022.22
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Felmentették Shakirát a plágium vádja alól

Felmentették Shakirát a plágium vádja alól Loca című 2010-es slágere kapcsán.

Az illetékes manhattani bíróság hétfői döntésével megsemmisítette a kolumbiai énekesnőt vétkesnek kimondó tavaly augusztusi ítéletet, mivel az akkori bizonyítási eljárásban használt kazettáról kiderült, hogy hamisított.

Ramon Arias Vasquez dominikai énekes-dalszerző a tavalyi tárgyaláson azt állította, hogy a dalt Loca con su tíguere címmel eredetileg ő komponálta 1996 és 1998 között, és azt akkoriban kazettára is vették, amelyet bemutatott a bíróságon.

Shakira kiadója, a Sony azonban időközben új bizonyítékokkal rukkolt elő, amelyek Alvin Hellerstein bíró szerint meggyőzően igazolták, hogy a kazetta valójában nem 1998-ban készült, ahogyan Ramon Arias Vasquez állította, hanem jóval később, így a felvétel alapján az Egyesült Államokban bejegyzett szerzői jog érvénytelen.

Kiderült többek között, hogy a kazetta borítóján szereplő férfi 1989-ben született, tehát ha az album valóban 1998-ban készült volna, mindössze 9 éves lenne a képen. A bíró kitért arra is, hogy a kazettán szereplő egyes számok egy dominikai együtteséi, és 2008-ban és 2009-ben szerezték őket. Úgy vélte, Ramon Arias Vasquez dala is bizonyára ekkoriban keletkezett.

Loca című slágerével Shakira a Latin Billboard listáinak élére jutott, és világszerte több mint 5 millió példányt adott el belőle. A vád a dal spanyol nyelvű verzióját érintette, a Shakira által szintén énekelt angol változatról már a tavalyi ítélet is kimondta, hogy nem sértette meg Arias szerzői jogait.

A Ramon Arias Vasquez dalainak jogait birtokló New York-i Mayimba Music 2012-ben perelte be a Sonyt. Alvin Hellerstein bíró, aki már tavaly augusztusban is tárgyalta az ügyet, hétfői döntésével felmentette a vád alól a céghez tartozó Sony/ATV Latint és Sony/ATV Discost. A Mayimba Music egyelőre nem kommentálta a döntést, és azt sem lehet tudni, fellebbeznek-e ellene.

Címlapról ajánljuk

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×