Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
315.36
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Elmarad a Balatonpark koncert- és előadássorozata

Elmarad a Balatonpark elnevezésű koncert- és előadássorozat, amelyet Balatonfenyvesre hirdettek meg - közölte Barán Attila, a rendezvény főszervezője szombaton az MTI-vel.

A Balatonpark a tavalyi kezdet után idén másodszor kívánta felsorakoztatni a magyar zenei élet élvonalának képviselőit, valamint színházi előadásokat a balatoni főszezonban, ám az utolsó pillanatban törölték a programsorozatot. Az elővételben megvett bérletek, jegyek árát visszafizetik - mondta a főszervező.

Barán Attila tájékoztatása szerint az érdeklődés megfelelő volt, pénzügyi gondokkal sem küzdöttek, ő döntött úgy, hogy szervezési nehézségek miatt nem tartják meg a programsorozatot, mivel úgy látta, nem tudott volna minden jogszabályt betartani. Hozzátette, hogy jövőre szeretnék folytatni a Balatonpark tevékenységét, és a tavaly megtartott, illetve az idénre tervezetthez hasonló koncert- és előadássorozatot rendezni egy balatonfenyvesi helyszínen.

Az eredetileg csütörtökön kezdődő és augusztus 22-ig tervezett programsorozat első koncertjét (Edda) a rossz időjárás miatt először csak elhalasztották vasárnapra, mielőtt végleg törölték az összes, 12 estére meghirdetett rendezvényt.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtott segítséget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×