Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
315.94
bux:
149828.86
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Jubileumi sztepptánc-fesztivál a Budapest Bábszínházban

Országos Sztepptánc Fesztivált rendeznek a Budapest Bábszínházban szombaton. Az immár tizedik alkalommal megrendezett találkozón 20-22 produkció, mintegy 100 táncos vesz részt, köztük Belgiumból és Finnországból is érkezik egy-egy vendégszólista.

"Az elmúlt tíz évben minden alkalommal egy-egy tematika köré építve mutattuk be az amerikai sztepptánc különféle stílusait, irányzatait, híres táncosait - a fellépők produkciói, illetve archív bejátszások segítségével. Mostanában az ír sztepptánc méltán örvend népszerűségnek, de fontosnak tartottuk, hogy megmutassuk azt is, hogy az amerikai sztepptánc egy másik műfaj, és megismertessük az érdeklődőket azzal, miben is áll ez a különbség" - mondta az MTI-nek Hengl Kriszta, a fesztivál egyik főszervezője.

A seregszemlével minden évben a sztepptánc világnapját köszöntik, egyúttal megemlékeznek a műfajalapító, Bill "Bojangles" Robinson születésnapjáról is.

"Különösen büszkék vagyunk arra, hogy 2009 óta világ- és Európa-bajnok táncosaink is vannak" - tette hozzá Hengl Kriszta.

Az első, 2006-os Országos Sztepptánc Fesztivál óta mintegy 200 produkció csaknem 1000 fellépőjét köszönhették a színpadon.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×