Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
314.98
bux:
150059.41
2026. augusztus 12. szerda Klára

Molnár Ferenc a dráma Bartókja

A férfi-nő kapcsolatokról, a házasság buktatóiról, szerelemről és színházról szól Molnár Ferenc A testőr című műve, amelyet szombaton mutat be a Vígszínház parádés szereposztással a Pesti Színházban.

A Valló Péter rendezte előadásban Eszenyi Enikő, Stohl András és Kern András összjátéka látható. A darab írója, Molnár Ferenc, az egykori Vígszínház legendás házi szerzője, a legsikeresebb magyar drámaíró.

Valló Péter, aki nagyon sok Molnár-darabot rendezett már, ám a szerzőnek ezt a darabját még nem állította színpadra, az MTI-nek elmondta: Molnárnak erre a művére fokozottan igaz, hogy színész-függő színdarab. Ezúttal a Vígszínház "sztárjaira" - Eszenyire, Kernre, Stohlra - kerestek darabot, és hosszú gondolkodás után döntöttek A testőr mellett - mondta, hozzátéve, hogy parádés szereposztással mutatják be: vendégként Vári Éva is játszik a darabban.

Valló Péter arról beszélt, hogy rendezőként megpróbálta azokat az elveket érvényre juttatni, amelyek mentén eddig is rendezte Molnárt. Mint hangsúlyozta, Molnár Ferenc kortárs író, azok a művei, amelyeket eddig rendezett, aznapi történetek voltak. Ugyanúgy érvényesek manapság, mint például A testőr is, amelyben egy színészházaspár magánéletét dolgozza fel a szerző, aki a téma nagy ismerője volt, fél életét az akkori Vígszínházban töltötte.

A rendező megjegyezte, hogy a darab születése óta eltelt száz év alatt az emberiség alig változott. "Ha elolvassuk az antikvitásbeli drámaírók műveit, látjuk, hogy 2 és fél ezer év alatt sem változott semmit az ember, nemhogy száz év alatt" - tette hozzá.

Ezért, mint mondta, a történetet úgy fogta fel, hogy adott egy mai színész-házaspár, egy év házasság után kezd kihűlni a szerelem, a férj ebbe képtelen beletörődni, és ez elindítja az eseményeket a maguk különös útján.

Valló arról beszélt, hogy bár Molnár szórakoztatóan, szellemesen ír, ez nem jelenti azt, hogy a darab vígjáték lenne, az eseményeknek nagy tétje van. Aki élt valaha házasságban, az tudja, hogy a szerelem múlása nagy megpróbáltatás a két ember számára, komoly döntéseket vet fel. Együtt maradni vagy külön válni, hogyan tovább? "Megpróbáltuk mindnyájan az erről a tárgyról való tudásunkat mai hangon előadni" - tette hozzá.

A főszereplők nem játszottak még így együtt, Valló Péter azonban - A mamát játszó Vári Éván kívül - mindenkivel dolgozott már. "Nagyon nagy élmény, külön hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem" - mondta.

A két fiatal tervezővel dolgozott együtt a rendező: a díszlet Cseh Renátó, a jelmez Pusztai Judit munkája.

Mint Valló Péter kiemelte, Molnár Ferenc a drámatörténet egyik legnagyobb alakja. "Legalább ugyanolyan nemzetközi presztízst csinál a magyar kultúrának a drámairodalomban, mint amilyet Bartók vagy Liszt a zenében, vagy Munkácsy a festészetben" - mutatott rá, hozzátéve: "ő egy nagyon magas polcon lévő szerző".

A replikák jellemzik az alakokat, jók a karakterek, olyan világról ír, amit jól ismer, frappáns, jól bánik a magyar nyelvvel - sorolta Valló Péter. - Molnár képes bármit elhitetni a nézőjével, mert drámai erővel teremt valóságot egy egyébként egy mondattal elmondható tételből. Ezúttal abból, hogy az igazi szerelmet, összetartozást a színház, a művészet világában lehet elérni, mert a köznapokban minden szétmállik, de a művészetben minden újra helyre áll - fogalmazott a rendező.

Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruhásással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruhásással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×