Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.16
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

John Maxwell Coetzee Nobel-díjas író 75 éves

Február 9-én lesz hetvenöt éves John Maxwell Coetzee Nobel-díjas dél-afrikai író.

Fokvárosi búr családban született 1940-ben, apja ügyvéd, anyja tanítónő volt. A fokvárosi egyetemen hallgatott nyelvészetet és matematikát. Az apartheid rendszer iránti gyűlölete, a besorozástól való félelme, a provincializmus fojtogató szorításából való szabadulási vágya miatt 1962-ben Angliába utazott. Előbb Londonban volt számítógép-programozó, majd Berkshire-ben egy számítástechnikai cég alkalmazottja lett. Munkája során titkos hadiipari fejlesztésekbe is bepillanthatott, s mivel eredendően pacifista beállítottságú, egy év után felmondott. A munka mellett folyamatosan írt, leginkább verseket, amelyeket később ő sem értékelt valami sokra.

1965-ben Fulbright ösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazott, és a texasi egyetemen folytatott tanulmányokat. 1969-ben megkapta az irodalomtudományok doktora címet, disszertációját Beckettről írta. A buffalói egyetemen lett tanársegéd, s ezzel egy időben kezdett prózai műveket írni. Igen aktív közéleti szerepet is vállalt, felemelte szavát a vietnámi háború, az Egyesült Államok gyarmatosító törekvései ellen, a háborúellenes tüntetéseken való részvételért többször letartóztatták.

1971-ben visszatért hazájába, és a fokvárosi egyetem tanára lett. Első regénye, a Sötétség 1974-ben jelent meg, ezt követte 1977-ben Az ország mélyén című naplóregény, amely egy elmebeteg nő belső világát ábrázolja. A mű elnyerte a legrangosabb dél-afrikai irodalmi elismerést, a CNA Irodalmi Díjat. Az igazi nagy sikert az 1980-as Barbárokra várva jelentette számára: az erőteljes és nyomasztó regény több elismerést is kapott, többek között Geoffrey Faber-díjat, James Tait-emlékdíjat, és ismét elnyerte a CNA Irodalmi Díjat. Bár már e művének világa is kafkai hangulatú, még inkább ilyen az 1983-as Michael K. élete és kora, amely elnyerte a legrangosabb brit irodalmi elismerést, a Booker-díjat.

1983-ban Coetzee az irodalomtudományok professzora lett a fokvárosi egyetemen, és ettől kezdve "utazó" professzorként is működött. 1999-ben jelent meg Szégyen című regénye, amelyben az apartheid rendszer megszűnésének hatását elemzi egy elbocsátott irodalomprofesszor sorsán keresztül. A sötét hangvételű mű többek között elnyerte a Booker-díjat is, s így ő az egyetlen szerző, aki kétszer is megkapta ezt az elismerést. Számos irodalomkritikai írást is publikált, s több esszégyűjteményt is közreadott. Legutóbb 2013-ban jelent meg regénye, a különös hangulatú, utópisztikus Jézus gyermekkora. Legtöbb műve magyarul is olvasható.

Nyugdíjba vonulása után 2002-ben élettársával, Dorothy Driverrel Ausztráliába, Adelaide-ba települt át, ahol a helyi egyetemen megkapta a "tiszteletbeli kutató" címét. 2003-ig fenntartotta professzori állását is a chicagói egyetem Társadalmi Gondolat Bizottsága nevezetű fakultásán. 2006-ban ausztrál állampolgár lett.

2003-ban a Svéd Akadémia neki ítélte az irodalmi Nobel-díjat, egyebek között azzal indokolva a döntést, hogy Coetzee regényeit "jól felépített szerkezet, gazdag párbeszédek és briliáns elemzések jellemzik". 2005-ben a dél-afrikai kormány az "Order of Mapungubwe" nemzeti rendjelet adományozta neki az irodalom érdekében végzett kivételes munkájáért.

A zárkózott, következetesen antialkoholista és vegetáriánus író talán legtöbbet kétkötetes életrajzi művében árult el magánéletéről. Ebből megtudhatjuk, hogy első házasságából egy fia és egy lánya született, de fia 23 éves korában baleset áldozata lett, s nem sokkal később rákban meghalt Coetzee volt felesége is.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×