Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.99
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Áprilisban turnézik Japánban Paul McCartney

Paul McCartney legkevesebb négy koncertet ad áprilisban Japánban, hogy pótolja a tavaly májusban betegség miatt elmaradt fellépéseit.

A szigetországi koncertek szervezője közleményben jelentette be, hogy az egykori Beatles együttes 72 éves tagja április 21-én az oszakai Kyocera Dome-ban, április 23-án, 25-én és 27-én pedig a fővárosi Tokyo Dome-ban ad koncertet.

Elképzelhető, hogy a zenész fellép a tokiói Budokan sportcsarnokban is, a legendás brit zenekar 1966-os szigetországi koncertjének helyszínén is, de erről még folynak a tárgyalások. Az itteni koncertnek nagy szimbolikus jelentősége lenne a rajongók szemében, mivel McCartney először lépne fel itt szólózenészként a hajdani nevezetes Beatles-koncert óta.

A szervezők által kiadott közleményben McCartney mélységes sajnálatát fejezi ki, hogy tavaly nem tarthatta meg tervezett koncertjeit, és köszönetet mond rajongóinak támogatásuk kinyilvánításáért.

Tavaly 170 ezren váltottak jegyet Paul McCartney tervezett négy szigetországi koncertjére, némelyek 100 ezer jent (232 ezer forint) is fizettek a belépőért. Az április koncertekre hivatalosan 16-18 ezer jenért (37-42 ezer forint) árulják a jegyeket.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×