Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
316.03
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kötetbe gyűjtik Radnóti Miklós dedikációit

Radnóti Miklós irodalmi és személyes kapcsolatai ismerhetők meg abból a tavasszal megjelenő kötetből, amely a költő több mint ötszáz dedikációját adja közre - közölte Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész.

A többek által önálló műfajnak tartott dedikációk összegyűjtéséhez egy saját tulajdonú könyvben szereplő ajánlás történetének megismerését követően, 2001-ben hozzálátó kutató elmondta, a kötetben feltárul Radnóti Miklós kapcsolati hálózata és kiderül, kik voltak olvasói. Kezdetben ajánlásait a szerző pontosan datálta, így az is megismerhető, kivel mikor találkozott.

A dedikációk címzettjei főleg szakmabeliek, költőtársak, kritikusok, a civil olvasók száma viszonylag csekély volt - tudatta a szakember. Az ajánlásokat végigböngészve igaznak tűnik az anekdota, mely szerint a költő 1930 szeptemberében Szegedre kerülve sokaknak ajándékozott az év tavaszán megjelent Pogány köszöntő című kötetéből, így próbálva megismertetni magát a város irodalmi közegében - tette hozzá.

Bíró-Balogh Tamás elmondta, a dedikációkról fotódokumentáció készült, és igyekezett személyesen is kézbe venni a köteteket, hogy személyesen győződjön meg az ajánlások valódiságáról. A félezer dedikáció között vannak szinte teljes sorozatok, mint a Sík Sándornak vagy Ortutay Gyulának szóló ajánlások, de sajnos fájó hiányok is, például a Buday Györgynek, illetve a Beck Juditnak írottak.

Az irodalomtörténész elmondta, a címzettek azonosításában sokat segített neki Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni, akinek a költő csupán egyetlen ajánlást írt, ám az irodalomtörténeti jelentőségű, megjelenik benne a Két karodban című vers fő motívuma.

A dedikációk közül az egyik legérdekesebb egy a szegedi Somogyi-könyvtárban található kötetben szerepel. A költő második könyvét, az Újmódi pásztorok énekét 1931 áprilisában betiltotta az ügyészség, és amikor az elkobzásról szóló felhívás elhangzott a rádióban, Baróti Dezső elment Radnóti lakására és megmentett jó pár példányt a kötetből. Ezek közül néhányat a szerző dedikált közeli barátainak, egybe pedig később részletesen leírta a kötet betiltásának és az emiatt indult pernek a történetét.

Az ismeretlen és lappangó művek megjelentetését fontos feladatának tartó Helikon kiadó gondozásában megjelenő kötetben betűhíven szerepel valamennyi ajánlás, a fontosabbakról képet is közölnek, a címzetteket pedig rövid életrajzi cikkek mutatják be.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×