Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Két hétre leáll a Pesti Magyar Színház

A vezetői átadás-átvétel elhúzódása és egy hétvégi baleset miatt technikai okokból két hétre leáll a Pesti Magyar Színház - jelentette be Zalán János, a teátrum új igazgatója kedden sajtótájékoztatón.

A leköszönő igazgatóval, Õze Áronnal jogértelmezési vita alakult ki arról, hogy milyen személyes adatokat is tartalmazó dokumentumokba voltam jogosult betekinteni az átadás-átvétel során. Szakemberhez fordultunk, ami a procedúra csúszását eredményezte - mondta Zalán János, akit az emberi erőforrások minisztere 2015. január 1-jétől nevezett ki a Pesti Magyar Színház igazgatójának.

Zalán János hozzátette: a leállás másik oka, hogy múlt szombaton egy szerencsétlen munkabaleset következtében egy díszletmunkás súlyosan megsérült. A munkás nem a színház alkalmazottja, hanem a teátrummal szerződésben álló, díszletezéssel foglalkozó cég munkatára.

"Bár a baleset önmagában nem indokolná a leállást, mivel az átadás-átvétel folyamatában rendkívüli helyzetben vagyunk, úgy döntöttünk, szeretnénk minden körülményre figyelemmel lenni. A következő mintegy kéthetes időszakot arra használjuk fel, hogy az intézmény minden területével, a részlegek munkájával kapcsolatos információk birtokába kerülhessek munkatársaimmal" - fejtette ki Zalán János.

A balesettel kapcsolatos szakértői vizsgálat még folyik, az igazgató tájékoztatása szerint a súlyos, életveszélyes sérülésekkel az intenzív osztályra került munkás már jobban van, állapotát sikerült stabilizálni.

Tájékoztatása szerint a leállás miatt mintegy 2500 nézőt veszítenek, "az eddig értékesített jegyek vonatkozásában ez vállalható kiesést jelent". A nagyszínpadon januárban nyolc, februárban várhatóan hat előadás marad el, a Sinkovits-színpadon öt, illetve négy. A megvásárolt jegyek visszaválthatók.

Az új igazgató szerint az átadás-átvétel február 13-ra lezárul. Megjegyezte, hogy beiktatása január 14-én megtörtént és a vezetői átadás-átvétel lebonyolítására a törvények 30 napot biztosítanak.

"Ez egy átmeneti állapot: már én irányítom az intézményt, de még nem vettem át, bizonyos területekért még nem vagyok felelős" - jegyezte meg.

Zalán János azt mondta, hogy a társulat tagjaival február 13. után fog tudni leülni beszélni a jövőről, a dokumentumok ismerete, valamint a tárgyalások kimenetele fogja meghatározni a személyi kérdéseket, a darabok repertoárra kerülését. Az új vezető egyelőre két új munkatársat hozott, Fülöp Ildikót és Pál Tibort. Kérdésre válaszolva az igazgató azt mondta, hogy a Frankenstein című darab február 13-ra tervezett bemutatóját megtartják.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×