Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Vasárnap megszólal a Mátyás-templom megújult orgonája

Hat év után befejeződött a Mátyás-templom orgonájának felújítása. A közönség vasárnap misén és hangversenyen is meghallgathatja a 210 millió forintból, 50 szakember közreműködésével restaurált hangszert működés közben - mondta el az InfoRádiónak Mátéffy Balázs, a Mátyás-templom gyűjteményvezetője.

"Az orgona rekonstrukciója 2009-ben kezdődött és ezen a héten fejeződött be. A munka még a Mátyás-templom teljes műemléki rekonstrukciójának részeként indult, de műszakilag nem tudott befejeződni akkor, amikor az épület felújítása, hiszen az orgona visszaépítéséhez olyan tisztaság és csend szükséges, ami csak az építőipari, illetve a restaurátori munkák lezárása után volt biztosítva" - mondta el az InfoRádiónak Mátéffy Balázs.

Így 2013 októberében, amikor a templomot megáldották, átadták, akkor indult meg az orgona visszaépítése és a 7771 síp behangolása, beállítása - tette hozzá.

A Mátyás-templom gyűjteményvezetője beszámolt arról, hogy 2009-ben a rekonstrukció a hangszer teljes lebontásával kezdődött, majd a pécsi orgonaépítő manufaktúra ottani műhelyében történt a felújítás.

Elmondta, hogy a templom karorgonája, ami az orgonának egy önállóan is használható része, már 2010-ben elkészült. Ez a kisebb hangszer szolgált a rekonstrukció alatt az épületben. Ennek viszont az volt az ára, hogy 2014-ben ebből a hangszerből az építési port és szemetet nagyon komoly munkával ki kellett takarítani.

A most elkészült orgona január 25-én vasárnap szólal meg először. Két ünnepi alkalom is lesz ezen a napon: délelőtt tíz órakor az ünnepi nagymise keretében, este fél nyolckor pedig egy hangversenyen mutatkozik be a hangszer - jelezte Mátéffy Balázs.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×