Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
316.49
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Így köszöntötte az Operaház az első fővárosi babát

A Varázsfuvolácska című DVD-t kapta zenei útravalóul az első fővárosi újszülött, akit a Magyar Állami Operaház nevében Ókovács Szilveszter főigazgató köszöntött csütörtökön a Szent István kórházban.

Ókovács Szilveszter az MTI-nek elmondta: az operaház idén harmadik alkalommal készült zenei kiadvánnyal az újszülöttek számára. Az Útravaló című válogatássorozat minden évben más programmal, de népszerű és a gyermekek alapműveltségében meghatározó szerepet játszó zeneművekből csemegéz. 2013-ban a legnépszerűbb magyar operákból és szimfonikus zenekari művekből, tavaly pedig az Opera együttesének, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának rádióközvetítéseiből válogattak az albumok zenei anyagához.

Az Útravaló 2015 immár egy DVD, amely a tavasszal nagy sikerrel színre vitt "kisgyermekoperácska", Mozart Varázsfuvolájának magyar ötletre épülő gyermekváltozata, a Parázsfuvolácska Erkel Színházbeli előadását tartalmazza. A cirkuszi elemekben is bővelkedő felvétel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hozzájárulásával készült el idén is 100 ezer példányban.

Ókovács Szilveszter elmondta, hogy a lemez borítójában ez alkalommal is van egy hely, ahová beragasztható a gyermek fényképe. Kitért továbbá arra is, hogy az idei kiadványhoz a Parázsfuvolácska ajánlójaként Kovács Ákos zenész, dalszerző írt személyes sorokat, aki annak idején gyermekeivel együtt nézte meg az előadást.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a főigazgató hangsúlyozta: "a Magyar Állami Operaház kiemelt feladatának tekinti a jövő nemzedékének kulturális nevelését és azt is, hogy a megszülető új magyar állampolgárocskákat az adószám és más technikailag fontos azonosítók mellett más is várja, amely egyből hazánk kultúrájához köti őket". Az idei Útravaló DVD-t a dalszínház idén is minden magyar újszülötthöz eljuttatja Magyarországon és a határokon túl egyaránt, "idén külön figyelve arra, hogy a külhoni magyar állampolgárok gyermekei akár visszamenőleg is hozzájussanak a kiadványhoz" - tette hozzá Ókovács Szilveszter.

W. A. Mozart - Lackfi János: Parázsfuvolácska című darabját tavaly tavasszal mutatták be Toronykőy Attila rendezésében. Mások mellett közreműködött a Magyar Állami Operaház Ének-, Zene- és Gyermekkara, valamint a Baross Imre Artistaképző növendékei.

Az első fővárosi baba éjfél után 5 perccel született a Szent István kórházban. A kórház tájékoztatása szerint Papp Bence Gábor 3120 grammal és 54 centiméterrel, császármetszéssel jött a világra. A kisfiú a család második gyermeke.

Az ország első újszülöttje a 0 óra 1 perckor Makón született Rácz Péter Rikárdó lett, aki 3370 grammal, 49,5 centiméterrel, a család harmadik gyermekeként jött világra.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×