Infostart.hu
eur:
365.84
usd:
321.22
bux:
152029.44
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Kertész Imre két kötete Kínában is megjelent

A Nobel-díjas Kertész Imre öt újabb műve jelent meg két kötetben kínai fordításban az egyik legnagyobb sanghaji kiadó gondozásában.

A Felszámolás és a Detektívtörténet című kötetek öt Kertész Imre-művet mutatnak be, az előbbiben a Felszámolás című regény mellett Az angol lobogó című kisregény, utóbbiban a Detektívtörténet és A nyomkereső című kisregények mellett a Jegyzőkönyv című novella szerepelnek - mondta el az MTI-nek a kötetek fordítója, Csien Jang-jong.

Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre fordítása kifejezetten nagy szakmai kihívást jelentett, az író egyes mondatainak értelmezése magyar anyanyelvűek számára is nehéz, Magyarországon is csak kevés ember van, aki megérti teljesen Kertészt - fogalmazott Csien.

Kertész Imre nem ismeretlen a kelet-ázsiai országban, tollából kínai nyelven többek között 2003-ban a Sorstalanság, 2004-ben a Gályanapló is megjelent.

A legutóbbi két kötet kiadása a sanghaji 99 Readers' Culture magánkiadó és az állami tulajdonban lévő Sanghaji Irodalmi és Művészeti Kiadóház együttműködésében valósult meg. A művek a kínai olvasóközönség körében nagy népszerűségnek örvendő Klasszikus Novellák sorozat részeként jelentek meg, mindkettő 9-9 ezer példányban - ismertette a részleteket Zsen Csan, a 99 Readers' Culture képviselője.

A magyar írók Kínában kevéssé ismertek, a Nobel-díj miatt Kertész Imre a legnépszerűbbek közé tartozik, de sok munkába és időbe telik még a kortárs magyar irodalom Kínába "exportálása" - fogalmazott Zsen az MTI-nek. A kiadó tervei közt Moldova György egyes műveinek megjelentetése szerepel, a kiadás jogáról a cég jelenleg is tárgyal az érintett felekkel.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokra, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést és nemzetközi segítséget kérnek. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×