Infostart.hu
eur:
365.92
usd:
321.39
bux:
0
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Ma kezdődik a III. Zsidó Filmfesztivál a Művész moziban

Ma kezdődik a III. Zsidó Filmfesztivál a Művész moziban. A vasárnapig tartó programsorozat megnyitóján átadják a Margitai Ági emlékének dedikált moziszéket is.

A fesztivál programjába több mint két tucat film került be: játékfilmek mellett dokumentum- és kisfilmeket láthat a közönség.

A fesztivált György Péter, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója nyitja meg. A megnyitón átadják a közelmúltban elhunyt Margitai Ági emlékének dedikált moziszéket, amely a vetítések után a Bálint Házba kerül át.

A fesztiválon láthatja mások mellett a közönség A Gett - Viviana Amsalem pere című filmet, amelyben egy válni készülő izraeli nő harcol jogaiért egy férfiak uralta világban. Ronit és Shlomi Elkabetz alkotása a jeruzsálemi filmfesztiválon a legjobb filmnek járó díjat és a közönségdíjat is elnyerte.

A kísérőprogramok között szerepel a Dazoo.commal közösen meghirdetett rövidfilmpályázat, a Hosszúlépés címmel indított városi sétákon pedig forgatási helyszíneket is felkereshetnek az érdeklődők.

A részletes program a www.zsifi.org honlapon érhető el.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×