Infostart.hu
eur:
365.73
usd:
321.35
bux:
0
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Cél, hogy a budai Vár a magyar kultúra Akropolisza legyen

Orbán Viktor a Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének első ülésén azt mondta, a kormány célja, hogy a budai Vár a magyar kultúra Akropolisza legyen. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a kulturális értékek megőrzése mellett élő Várra van szükségünk, ahol zajlik az élet.

Idén nyáron született meg a határozat, amely szerint a kormány Nemzeti Hauszmann Terv néven a budai várnegyed megújításáért indít átfogó rekonstrukciós programot. A nagyszabású beruházások első üteme 2015 és 2018 között valósul meg. A teljes terv a Királyi Palota, a Palotanegyed és a Polgárváros megújítását is magában foglalja.

A kormány széleskörű tudományos és társadalmi vitát szorgalmazott a Várnegyed kérdésében, ennek egyik fontos állomása a társadalmi testület pénteki első ülése. Ennek bevezetőjében L. Simon László azt mondta, a Várnegyed teljes felújításának költségét 200 milliárd forintra becsülik, a jövő évi költségvetésben pedig 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Hauszmann Terv elindítására.

Orbán Viktor miniszterelnök még megnyitó beszéde előtt megerősítette, hogy rendelkezésre áll a pénz a terv elindítására és lebonyolítására.

"Arról szeretném önöket biztosítani, hogy az itt megismert számok nagyságrendje ezt a most megindítandó közös vállalkozásunkat reálissá teszik, tehát ennyi pénz van."

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Várkert Bazár átadása nyitánya volt a nagyszabású terv elindításának. Felújították a Honvédelmi Főparancsnokságot, a Magyar Nemzeti Galéria a múzeumi negyedben kap majd új épületet és az Országos Széchenyi Könyvtár intézménye is elköltözik a Budai Várból, egy, a XXI. század igényeihez igazodó könyvtárépületet kell számára biztosítani. A kormány célja, hogy a budai Vár a magyar kultúra Akropolisza legyen.

"A feladat tehát adott, azt szeretnénk, hogy a budai várhegy - ahogy ezt Hauszmann maga is gondolta és saját korában meg is valósította - a magyar kultúra fellegvára legyen. Egyetlen olyan politikai rendszer sem képes a Budai Várral mit kezdeni, amelyik nem békélt meg vagy egyenes szembenáll Magyarország történelmével. A budai Vár a magyar nemzet szimbolikus helyszíne, identitásának szerves része, a magyar államiság sorsdöntő eseményeinek színtere, hétszáz év történelme sűrűsödik itt. A kulturális értékek megőrzése mellett azonban nekünk egy élő várra van szükségünk, ahol zajlik az élet, remélem, ezt az ott élők is elfogadják majd. Ennek a nem mindennapi vállalkozásnak pedig fontos gazdaságélénkítő szerepe is lehet: a Nemzeti Hauszmann Terv magyar munkások, vállalkozók, kivitelezők, szakemberek és művészek seregének nyújt majd munkát és megélhetést. Az idegenforgalom pedig még jobban fel fog lendülni a beruházás hatására."

Az első ülésen építészek, művészettörténészek, történészek, jogászok, közgazdászok mellett a testület tagjaként részt vett Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal, a kerület fideszes országgyűlési képviselője és Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere is. A felszólalók többsége egyértelműen kulturális feladatokat szánt a Budai Várnak, L. Simon László azonban hangsúlyozta a Vártól kormányzati, állami és reprezentációs funkciók sem lehetnek idegenek. Abban a kérdésben még nem jutottak közös álláspontra, hogy egy vagy akár két évtizedre van szükség a nagyszabású terv véghezvitelére.

A bizottság várhatóan január elején folytatja munkáját.

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokra, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést és nemzetközi segítséget kérnek. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×