Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
321.35
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Konferencia a kortárs művészet értékválasztásáról

Értékválasztás a Kárpát-medence kortárs művészetében címmel tart szimpóziumot a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szombaton a Pesti Vigadóban.

Fekete György, az MMA elnöke a konferenciát megnyitó beszédében elmondta: "a társadalomra nem szövegekkel, lózungokkal, etalonokkal és tagadásokkal, hanem példákkal lehet hatni." Hozzátette: az MMA dolga, hogy minden tevékenységével - amelyeket maga csinál és amelyeket támogat - mértéket adjon, amelyet azonban csak értékeken keresztül lehet. Mint mondta, éppen ezért örül annak, hogy a konferencia címe is utal erre a kapcsolatra.

Fekete György kiemelte: a magyar kultúra és művészet nincs feltérképezve, egész Európa, még a szomszédaink előtt is csak egy óriási puzzle, amelyről nem tudjuk pontosan, hogy mit ábrázol.
Arról szólt, hogy a magyar vizualitásnak is van saját nyelve, éppen úgy, ahogy a magyar kézművességnek is a paraszti hagyományoktól kezdve egészen a dizájnig, vagy éppen a magyar színháznak. "Fel kell mutatni, hogy a magyar kultúrának, művészetnek milyen értékei vannak" - hangsúlyozta.

Molnár Miklós, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) kabinetfőnök-helyettese rámutatott: "a jó és a rossz, a hős és az áruló, a vértanú és gyilkosa, a szabadság és zsarnokság között nem lehet középen az igazság. Mindig az értékválasztás biztonságától és bátorságától, az elszánástól, az igaz ügybe vetett hittől függ a sorsunk." Mint mondta, a 20. századi filozófiák éppen ezt próbálták kiölni az emberből. Az elmúlt század annyi kegyetlenséget hozott Európára, hogy emberek már kezdték elhinni az abszolútumok nemlétét. Molnár Miklós véleménye szerint a magyarság egész történelme során egyedül a kereszténységgel kötött olyan szövetséget, amelynek fennállását a mai napig ünnepeljük.

A konferencián Takács Gábor művészettörténész, Mezei Balázs filozófus, Sipos János etnomuzikológus, Sturcz János művészettörténész, Takaró Mihály irodalomtörténész és Czakó Gábor író tart előadást.

Sárba Katalin, a Forrás Művészeti Intézet Forrás Galéria vezetője az MTI-nek a helyszínen elmondta: a Forrás Művészeti Intézet, az MMA és az NSKI délután Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész életmű kiállításának kísérőrendezvényeként Kárpát-medencei család napot rendez, amelyre Somogyi Győző hagyományőrző kollégáit, barátait várják. A hagyományőrző vitézek - mintegy 150 fő - viseletben érkeznek a Kárpát-medence minden pontjáról.

A rendezvényen résztvevő gyerekeket többek között múzeumpedagógiai foglalkozások szórakoztatják, amelyen a művész tárlatához kapcsolódó feladatokat oldhatnak meg. A programokat közös zenélés és táncház színesíti, fellép Dresch Mihály, Brasnyó Antal és a Magyarhang zenekar, majd este Hende Csaba honvédelmi miniszter mond ünnepi beszédet.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×