Infostart.hu
eur:
365.53
usd:
320.96
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

A magyar dal napja - Hévízen éneklők ölelték át a tavat

A magyar dal idei fővárosában tóöleléssel nyitották meg vasárnap a magyar dal napja alkalmából szervezett programokat, a több mint ezer tóölelő Presser Gáborral és Bebével közösen énekelt.

Bebe, a Back II Black frontembere a nap műsorvezetőjeként a hévízi gyógyfürdő főbejáratánál köszöntötte a magyar dal sorrendben hetedik ünnepére érkezett érdeklődőket. Felidézte, hogy a magyar dal fővárosa Hévízi Dalfesztivált szervezett az elmúlt hónapokban. Ennek közel tucatnyi döntőse Presser Gábor zongorakíséretével a közönséggel együtt énekelt.

A szinte másodperce pontosan a műsorkezdésre eleredő eső ellenére a helyszínen több mint ezren regisztráltak és énekeltek a színpadon álló előadókkal. Presser Gábor, a magyar dal ünnepének ötletadója csupán annyit mondott: megnyitóbeszéd helyett két dallal köszöntik az ünnepnapot. Elsőként az Illés együttestől Az úton című dalt, majd az LGT-től a Neked írom a dalt című számokat adták elő a több száz esernyő karéjában.

A résztvevők mindegyike egy-egy gázzal töltött luftballont is kapott a regisztrációkor, és ezeket szorongatva nagyjából fél óra alatt szinte teljes kört alkotva állták körbe a gyógytavat. A több mint 1200 méter kerületű tó partján kézen fogva dalolták el Presserrel és Bebével a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok című zalai népdalt, majd vezényszóra egyszerre engedték fel a tóölelők - sőt a tóban fürdőzők is - a több ezer luftballont.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×