Infostart.hu
eur:
365.39
usd:
320.92
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Évadnyitó utcabál a József Attila Színházban

Az idén is utcabállal kezdődik az évad a József Attila Színházban. Szombat délután a teátrum előtti téren köszönti az új szezont a társulat, zenével, közös tánccal, irodalmi esttel, versenyekkel várják a közönséget.

A hagyományos évadnyitó utcabál programjai gyerekprogramokkal indulnak: a színpadon a Babszem Jankó, és a Csizmás kandúr című mesejáték, a Déryné közben arcfestés és kézműves-foglalkozás várja a gyerekeket - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szintén délután kezdődik a Legendák nyomában, Márai újratöltve című program, a József Attila Színház és az Újnyugat Irodalmi Kör közös sorozata a Stúdióban. Az évad első irodalmi szalonjában Márai Sándort idézik, az összeállítás szerkesztője Szabó Zoltán Attila, a Nyugat Plusz főszerkesztője, az esten a József Attila Színház művészei lépnek színpadra. Az irodalmi szalon az utcabál csendes programja, amely ingyenesen, regisztrációhoz kötötten látogatható.

Délután, Nemcsák Károly igazgató köszöntőjét követően, a színpadon folyamatosan váltják egymást a színház művészei, énekes, táncos produkciókkal lépnek fel, részletek hangzanak el az új bemutatókból és a repertoár-előadásokból.

Többek között a Cigánykerék, a Hattyúdal, a Munkácsy, a festőfejedelem és az Úrhatnám polgár című produkciókból hallhat részleteket a közönség, majd az est vége felé be is kapcsolódhat az éneklésbe. A rendezvényt közös táncolás és élőzene zárja.

A színpadi programok mellett a látogatók megkóstolhatják a színművészek által készített ételeket, és jelmezes fotókat is készíthetnek.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×