Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
318.75
bux:
151472.17
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Kezdődnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Szellemi és lelki feltöltődést kínáló programokat kínálnak csütörtöktől az idei Székesfehérvári Királyi Napokon - mondta a város polgármestere.

Cser-Palkovics András hangsúlyozta: jogos elvárása a székesfehérváriaknak, hogy országosan, az augusztus 20-i ünnepkör egyik legfontosabb központjának Székesfehérváron kell lennie, hiszen a történelmi események "ezer szállal kötődnek a városhoz". Szerinte ennek az elvárásnak a tavalyi évet követően az idei rendezvénysorozat is megfelel.

Közölte, hogy a programsorozat "nemcsak úgy elkezdődik", hanem szellemi és lelki indítása is lesz az idei évtől. Ennek megfelelően augusztus 14-én, vagyis a Székesfehérvári Királyi Napok első napján több új programot szerveznek.

A városvezető szerint a lelki feltöltődést a Szent Család ereklyéinek megtekintése szolgálhatja, amelyeket ünnepélyes keretek között visznek át a püspökségről a Szent István Bazilikába. Szent István, Gizella és Szent Imre ereklyéi 10 és 17 óra között lesznek láthatók a bazilikában.

Cser-Palkovics András elmondta, hogy az ünnepkör szellemi hátterét a csütörtökön 10 órakor kezdődő, Fehérvár az Árpád-korban című emlékülés adja, ahol történészek különböző tematikájú előadásait hallgathatják meg az érdeklődők. Az Árpád-ház Program székesfehérvári nyitórendezvényének moderátora Fodor Pál, a program operatív testületének elnöke lesz.

A városvezető Porga Gyula veszprémi polgármesterrel közösen csütörtök este nyitja meg hivatalosan a Székesfehérvár Királyi Napokat, majd a Fény utcát is "felkapcsolják". A programban fellép Keresztes Ildikó és Varga Miklós, valamint a Boban & Marko Markovic Orkestar.

A rendezvénysorozat egyik csúcspontja lesz augusztus 16. és 19. között a Koronázási Ünnepi Játékok: a Nemzeti Emlé
khelyen emelt színpadon zajló szertartásjáték középpontjában idén Szent László áll.

Az augusztusi programsorozat része lesz a Fricsay Richárd katonazenekari fesztivál, amelyen idén négy katonazenekar vesz részt.

A rendezvénysorozat zárásaként kerül sor a XIX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválra augusztus 20. és 24. között. Idén nyolc országból érkeznek csoportok: a Lefkoºa Folklore Association (Észak-Ciprus), a Rhydham (India), a Prismaseni (Malajzia), a Hora Horita (Moldova), az Acnip Iskra (Montenegró), a Gruppo Folkloristico Citta di Agrigento (Olaszország), a National Folk Dance Ensemble Rovesniki (Oroszország) és az Elai Alai Euskal Dantza Taldea (Spanyolország).

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Pozitív hangulatban indult a szerdai kereskedés az európai tőzsdéken, miközben az olajár továbbra is 100 dollár alatt mozog a közel-keleti kínálati félelmek enyhülésével. Ahogy azonban telt a nap, sorra kezdtek lefordulni a tőzsdék, délutánra pedig határozott esés alakult ki az európai piacokon. A befektetők figyelme ma Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozójára, valamint az iráni diplomáciai fejleményekre irányul, miközben a Fed újabb kamatemelésének lehetősége továbbra is ott van a háttérben. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×