Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
320.61
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Ördögkatlan - Több mint negyvenezer látogatóra számítanak

Több mint negyvenezer látogatóra számítanak a szervezők az idei Ördögkatlan Fesztiválon, amelynek augusztus 5. és 9. között hetedik alkalommal ad otthont a dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend.

Kiss Mónika főszervező csütörtökön Pécsett, az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére elmondta: tavaly 1100, idén eddig 1300 bérlet kelt el elővételben, s arra számítanak, hogy a látogatók száma 40-45 ezer között lesz.

A Nagyharsány mellett található "ördögszántotta hegy" legendájáról elnevezett és középpontjába a "művészi és emberi minőség tiszteletét" állító fesztivál több mint 400 programmal, azon belül 150 koncerttel, 100 családi rendezvénnyel, 80 színházi előadással, 30 kiállítással, 20 irodalmi eseménnyel és 15 filmvetítéssel is várja a látogatókat.

Az idei díszvendég a budapesti Katona József Színház, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Lajkó Félix hegedűművész, valamint Lengyelország lesz, utóbbit zenekarok, lengyel szerzők darabjaiból készült produkciókkal érkező színművészek képviselik.

Az összművészeti fesztivált immár hagyományosan a Quimby zenekar koncertje nyitja meg és a Kiscsillag zárja, de rajtuk kívül olyan neves együttesek is színpadra lépnek, mint a Csík Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, az Alma együttes vagy a francia Wombo Orchestra.

Beck Zoltán zenész, irodalmár a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közönség hallhatja zenekarát, a 30Y-t, a fivérével, Zazával alkotott Bezzegakurvabeckek nevő duót is, a Rájátszás nevű program keretében pedig költemények és dalok átiratait adják elő.

Göttinger Pál rendező arról szólt, hogy a nagyharsányi Hrabal-vurstlin regényhőseinek megidézésével, nonstop felolvasással, kéményről kiabálással, gigantikus Hrabal-portré festésével emlékeznek a 100 évvel ezelőtt született cseh íróra. Hozzátette, hogy augusztus 7-én az öt évvel ezelőtt elhunyt Cseh Tamás előtt tisztelegnek: a nagyharsányi focipályán egy dalt szeretnének tanítani, majd elénekeltetni a közönséggel az énekes-dalszerző emlékére.

Köles Ferenc színművész elárulta, hogy Faluturisták címmel ezúttal is lesz rendhagyó, bohózatba illő idegenvezetés színészek közreműködésével, akik idén Kisharsány nevezetességeit mutatják meg "izgalmas helytörténeti performansz" keretében.

P. Müller Péter színháztörténész azt emelte ki, hogy a Pécsi Bölcsészudvarban sorra kerülő rendezvények témája a kisebbségi lét és egyebek mellett a Shakespeare-évforduló lesz, a fesztiválozók koncerteken, beszélgetéseken, filmvetítésen vehetnek részt és megismerkedhetnek a reneszánsz konyhával is.

Bérczes László főszervező az MTI-nek korábban elmondta: a programsorozat idei költségvetése mintegy 70 millió forint, amelynek a felét állami támogatás adja, a jegybevételek mintegy 30 százalékot tesznek ki, a fesztivált a résztvevő települések is támogatják.

Az Ördögkatlan részletes programja a www.ordogkatlan.hu internetes oldalon található.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: döntöttek a várva várt támogatásról, közben Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Tisza-kormány: döntöttek a várva várt támogatásról, közben Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Kapitány parlamenti megszólalása alapján mintegy 15 ezer pályázó kap támogatást a korábban nyertes 42 ezer mellett az Otthoni Energiatároló Programban (OETP), és a kormány újabb pályázatot is kiír. Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×