Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
316.94
bux:
0
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Díszelőadáson vetítik a Fehér Istent Debrecenben

Közönségtalálkozóval egybekötött díszelőadáson mutatják be Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét július 1-én kedden Debrecenben, az Apolló moziban - közölte a Főnix Rendezvényszervező Kft. sajtóreferense.

Kerekes Sándor emlékeztetett rá, hogy Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte a cannes-i filmfesztivál "Un certain regard" szekciójának fődíját. A magyarul egy bizonyos tekintet elnevezésű kategória a cannes-i filmfesztivál egyik versenyprogramon kívüli, önálló szekciója, melyben többnyire kevésbé ismert rendezők filmjeit mutatják be azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a forgalmazásukat.

Az "Un Certain Regard" a filmfesztivál hivatalos válogatásának második legjelentősebb versenye. A szekciót 1978-ban alapították, az ott bemutatott filmek 1998 óta kapnak önálló díjat. A Fehér Isten az első magyar film, ami nyerni tudott ebben a kategóriában. Az ötfős zsűri húsz alkotás közül találta legjobbnak a magyar filmet.

A Fehér Isten egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el. Egy utópisztikus világban játszódik, amelyben a gazdáknak minden korcs után különadót kell fizetniük, ezért ebek százait dobják ki a tulajdonosok.

A tizenhárom éves Lili (Psotta Zsófi) apja (Zsótér Sándor) is megszabadul Hagentől, lánya kutyájától, de Lili a kutya keresésére indul. Eközben a kisemmizett kutyák fellázadnak, és Hagen vezetésével elindulnak, hogy véres bosszút álljanak az embereken.

A filmben szerepel kétszáz kutya, mellettük Monori Lili mint egy kutyatelep vezetője, továbbá Bánki Gergő, Gálffi László, Bodnár Erika, Gothár Péter rendező és Thuróczy Szabolcs, aki egy olyan fickót alakít, aki kutyákat vásárol, elvadítja és kutyacsatára használja őket.

A debreceni közönségtalálkozón jelen lesz a film főszereplője, Psotta Zsófia, Zsótér Sándor, színész, illetve Juhász Árpád, aki a filmben látható kutyaszínészek trénere volt, valamint Ligosztájeva Annamária, a film egyik - egyébként debreceni kötődésű - producere.

Kerekes Sándor megemlítette, hogy ebből az alkalomból vendégük lesz a Debreceni Kutyaház Állatotthon Egyesület. A négylábúak 17 órától egészen a közönségtalálkozó végéig, 22 óráig lesznek ott azzal a céllal, hogy aki esetleg a film hatására szeretne egy gazdátlan kutyust örökbe fogadni, vagy szeretne önkéntes szolgálatot teljesíteni kutyasétáltatással az egyesületnél, az már helyszínen regisztrálhat vagy megbeszélheti az egyesület vezetőivel.

Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×